Női Liga-Összefogás a női egészségért

Női Liga – Összefogás a női egészségért

Cselekedj! Magadért! Add tovább!

 

„A Női Ligát azért hoztuk létre, hogy egyesítve erőinket, tudásunkat, tapasztalatainkat minél több nőhöz szóljunk”

 

A női egészségmegőrzés területén dolgozó civil szervezeteink 2018. március 8-án a Parlamentben megrendezett Hölgy-Válasz Nőnapi Konferencián jelentette be összefogását, a magyar nők és a családok megmentéséért, az egészségünkért!

A négy női egészséget érintő témával foglalkozó öt civil szervezet összefogása azért jött létre, hogy a lehető legszélesebb körben tudjuk edukálni a magyar nőket és társadalmat az egészséget érintő kérdésekben, annak érdekében, hogy növekedjen a születések száma és a magyar családok egyben maradjanak.

 

5 civil szervezet, 4 ügy – a női egészség megőrzéséért

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a Mellrákinfó Egyesület mottója „Beszélni kell a mellrákról, mert korai stádiumban felismerve igen magas arányban gyógyítható!” Magyarországon évente 8 000 nőnél diagnosztizálnak mellrákot, ebből 2 000 eset végződik halállal a késői felismerés miatt!

A Női Egészségért Alapítvány azért dolgozik, hogy az endometriózist korai

stádiumban felismerjék, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos, életminőséget romboló műtétek és a meddőség. Magyarországon több, mint 200.000 nőt érint a meddőség vezető okaként jegyzett nőgyógyászati betegség.

A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy egyetlen nő se haljon meg méhnyakrákban, hisz ez az egyetlen gyakori daganat típus, amely közel 100%-ban megelőzhető és mégis egyre fiatalabb korban üti fel a fejét; évente 400 nőt veszítünk el a betegség miatt.

A Babagenetika Egyesület küldetése a kismamák és családok felkarolása, a genetikai vizsgálatok minél szélesebb körű megismertetése, az, hogy minden kismamának alanyi jogon és ingyenesen lehetősége legyen igénybe venni a várandósság alatti korszerű genetikai vizsgálatokat. Amellett, hogy minden édesanya és édesapa megfelelő időben hiteles tájékoztatást kapjon, szívügyük, hogy segítő kezet és lelki támogatást nyújtsanak, reményt hozzanak nekik a nehéz helyzetekben.

 

A szervezeteink a családok évében 2018-ban azért dolgoznak immáron összefogva, hogy a leggyakoribb női megbetegedések (endometriózis, mellrák, méhnyakrák, petefészekrák) és a babagenetika területén közösen támogassuk a nők egészségét, mind az érdekérvényesítés, az edukáció, mind pedig az egészségmegőrzés területén. Mindezt hitelesen, szakmai támogatás mellett tesszük, terveink szerint összekötő kapocsként az Egészségügyi Minisztérium, orvosok, az érintettek és a lakosság között.

Számok tükrében - szervezeteink Magyarország női lakosságának közel 100%-át éri el az érintettek és az edukáció kapcsán

 

Endometriózis:

  • 200.000 érintett nő Magyarországon
  • a meddőség vezető oka

Mellrák:

  • évente körülbelül 8.000 új megbetegedést regisztrálnak és 2.000 nőtársunkat veszítjük el a mellrák miatt. Az emlőrákok 1/3-ából alakul ki áttétes rákbetegség

Méhnyakrák:

  • évente 1000-1200 új megbetegedésről beszélhetünk és évente 400 nő hal meg méhnyakrák miatt

Petefészekrák:

  • körülbelül 1200 nőnél diagnosztizálják évente, ugyanakkor sajnálatosan majd kétszer annyi, 700 nőt veszítünk el évente a petefészekrák miatt

Babagenetika :  

  • évi kb. 90.000 állapotosság
  • a WHO adatai alapján 33 újszülöttből 1 babát érint valamilyen veleszületett fejlődési rendellenesség. Évente mintegy 3,2 millió szül(et)és során ismernek fel anomáliát. Nemzetközi becslések szerint 270 ezer azoknak az újszülötteknek a száma, akik első hónapos koruk előtt súlyosabb veleszületett rendellenesség miatt halnak meg
  • hazánkban évi 5 ezer körüli várandósság/születés során észlelnek fejlődési rendellenességet. Közös jellemzőjük, hogy a kezelés ritkán hoz teljes gyógyulást. Nagy részük hosszú távú rokkantságot okoz.

 

Eredményeink

  • a Női Liga tagjai érintettek által létrehozott szervezetek
  • az öt szervezet együttesen több, mint 30 év tapasztalattal rendelkezik az edukáció és szakmai együttműködések területén
  • büszkék vagyunk a hitelességünkre, mind az érintettek, mind a szakma felé
  • szervezeteink alapítói és önkéntesei mind-mind a saját területük kiváló szakemberei
  • szakmai együttműködéseink vannak Magyarország azon orvosaival, intézményeivel, akik az érintett betegségek területén a legkiválóbbak és nemzetközi szinten is bizonyítottak és elhivatottak az érintettek támogatására és az edukációra
  • rendszeresen részt veszünk szakmai konferenciákon előadóként, kiállítóként
  • együttműködünk a védőnői hálózattal
  • aktív közösségi szolgálatot biztosító szervezetek vagyunk
  • több, mint 300 rendezvényt, köztük 32 világnapot  vagy országos rendezvénysorozatot szerveztünk meg
  • tájékoztató kiadványokat készítünk az érintettek számára, amelyek a szakma által lektoráltak.

 

További információ

Mellrákinfó Egyesület, Halom Borbála, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen, Jó Marianna, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Babagenetika Egyesület, Sevcsik M Anna, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

„Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, Salamon Adrienn, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Mályvavirág Alapítvány, Tóth Icó, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2017. 03. 09.