Radiológus válaszol

Megpróbáltuk összeszedni a leggyakoribb kérdéseket, amik a sugárterápiával kapcsolatban fel szoktak merülni. Alább olvashatjátok a radiológus orvos válaszait.

 

1, Milyen mellékhatásokra lehet számítani a sugárkezelés alatt?

Külső sugárkezelés során elkerülhetetlen a bőr hajszálereinek tágulata miatt létrejövő bőrpír, valamint a bőr felső rétegeinek gyulladása, amely száraz vagy nedves hámleváláshoz vezethet, a gyulladás mértékének függvényében. Idősebb életkorban fáradékonyság, aluszékonyság.

 

2, Mitől függ a kezelések mennyisége?

A sebészi szél nagyságától, szövettani típustól, és az életkortól.

 

3, Műtét után mi a protokoll, mennyi idővel kell elkezdeni a sugárterápiát, hogy az még hatásos legyen?

A sebgyógyulást követően, 4-6 héttel a műtét után, de 12 héten belül.

 

4, Mennyi az esély baloldali sugarazásnál a szívizom károsodásának?

A szívizom károsodásának kicsi az esélye, tekintve hogy az egészséges izomszövet viszonylag  ellenálló a sugárzással szemben (nem sugárérzékeny szövet), az emlő sugárkezelésekor használt dózisok nem okoznak benne károsodást és a modern sugárkezelési technikákkal már „kikerülhető” a szív, illetve annak dózisterhelése minimálisra csökkenthető.

 

5, Valóban megéghet a nyelőcső?

Megfelelő technika esetén ennek esélye minimális. A jelenleg használt CT alapú besugárzás-tervezéssel teljesen elkerülhető, hogy a nyelőcső a sugárnyaláb fősugarába kerüljön és jelentős gyulladás alakuljon ki.

 

6, Milyen hatással van a fogakra?

Az emlő és a hozzá kapcsolódó nyirokcsomó régiók sugárkezelésekor használt mezőknek és    céltérfogatoknak sem része a szájüreg, így a fogak sem. Ebből adódóan semmilyen sugárzást nem kapnak így hatással sincs rájuk.

 

7, Mennyi idő elteltével lehet fogorvosi beavatkozást végezni (pl. foghúzás)?

Az emlő sugárkezelése semmilyen módon nem befolyásolja a fogászati beavatkozást. Ennek ellenére célszerű a kezelést követően sort keríteni rá, ugyanis amennyiben a fogászati beavatkozás során komplikáció lépne fel, ez hátráltathatja a már folyamatban levő sugárkezelést.

 

8, A sugárkezelés után milyen mellékhatásokra és mennyi ideig számíthatunk? (rövid- és hosszú távon)

Rövidtávon, azaz a sugárkezelést követő 90 napon belül a kezelés akut mellékhatásaira számíthatunk, melyek a bőrpír, és a bőr felső rétegének gyulladása, valamint esetleges hámleválás. 90 napon túl a sugárkezelés késői mellékhatásairól beszélhetünk, melyek a bőr barnás elszíneződése (pigmentációja), a hajszálerek tartós tágulata és a bőrszövet elvékonyodása. Ezeken kívül ritkábban előfordulhat, emlő és kar duzzanat (kar ödéma), igen ritkán radiogén tüdő fibrózis, és ischémiás szívbetegség.

 

9, A sugárkezelés befejezése után mennyi ideig nem szabad napra, illetve úszni (termálfürdő, szauna) menni?

Napra menni és úszni az akut bőr mellékhatások lezajlásáig (8-12 hét) nem tanácsos. Termálfürdő, szolárium és szauna használatát azonban hosszabb ideig javasolt kerülni.

 

10, Mennyi idő alatt távozik a szervezetből?

Biológiai hatást csak a kezelés során a szövetekben elnyelődött ionizáló sugárzás fejt ki. A „sugár” így nem marad a szervezetben, a sugárkezelt betegek egyáltalán nem jelentenek veszélyt a környezetükre.

 

11, Mivel és mikor (kezelés előtt-után) kell kenni a sugarazandó területet?

Sugárkezelésre tiszta bőrfelülettel ajánljuk érkezni a betegeinknek, majd a kezelést követően    valamely zsíros, semleges, illatanyagot nem tartalmazó nyugtató habbal, krémmel (Bepanthen, Panthenol) ajánlott ápolni a sugárkezelt bőrterületet.

 

12, Valóban örökre ott marad a bőrön a szimulációkor bejelölt néhány kis tetoválás pötty?

A pöttyök, melyek valójában pontszerű (~1mm²) tetoválások a tervezési CT vizsgálatkor kerülnek a betegek bőrére és kb. 1-2 évig láthatóak. Kozmetikai problémát ezek azonban átmenetileg sem jelentenek.

 

13, Okozhat-e bármiféle károsodást a tüdőben a bal oldali sugárkezelés?

A külső sugárkezelés során használt dózisok kb. 45-50%-ban okozhatnak kismértékű tüdő fibrózist akár bal, akár jobb oldali emlőről van szó. Ennek mértéke azonban nem számottevő, a betegnek szubjektív panaszt (légszomj, nehézlégzés) nem okoz, de képalkotó vizsgálattal (mellkas CT) kimutatható.

 

14, A sugárterápia elősegíti az ödémásodást az érintett oldalon?

Igen. Az emlő sugárkezelésének ismert késői mellékhatása lehet a kezelt oldali emlő vagy végtag ödéma, mely megelőzhető, csökkenthető rendszeres gyógytornával, illetve nyiroktornával. A kar ödéma modern, kíméletesebb sebészi technikák (pl. őrszem-nyirokcsomó biopszia) alkalmazása óta jelentősen ritkábban alakul ki, mint régebben.  

 

15, A sugárkezelés valóban kivonja a szelént a szervezetből? Ajánlatos ezt pótolni? Ha igen, milyen módom?

A sugárkezelés önmagában nem vonja ki a szervezetből sem a szelént sem más nyomelemet vagy vitamint, így a kezelések alatt sem kell pótolni. A túlzott antioxidás vagy szelén bevitel azonban kismértékben, de csökkentheti a sugárkezelés hatékonyságát.

 

16, Igaz, hogy sugárkezelés alatt nem szabad kisgyerekkel érintkezni?

A betegek a sugárkezelés alatt és után semmilyen veszélyt nem jelentenek sem a környezetükre, sem a gyermekekre. Nyugodtan a közelükben tartózkodhatnak, akár meg is ölelhetik őket.

 

Amennyiben további kérdésed lenne, írjál nekünk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. E-mail címre!