Blogok, történetek

Igyekeztünk összegyűjteni a blogokat ebben a témában, amik segíthetnek, ha éppen el vagy keseredve vagy tanácsra van szükséged! Böngéssz kedvedre és ha Te is tudsz még hasonló blogot, akkor küldd el nekünk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. E-mail címre.

 

http://mellrakom.blog.hu/

http://edesszabadsag.com/ 

https://www.facebook.com/csak.akarni.kell.de.nagyon?fref=ts

http://www.pinkangelheart.blogger.hu/

http://www.meggyogyulok.blogspot.hu/

http://www.blogsziget.hu/blogs/e-lany/

http://mellrak-testkozelbol.webnode.hu/

http://mellrakkicsitmaskepp.blog.hu/

http://tortenetemreeka.blogspot.hu/

 

 

  

 

 

Szeretnénk minél több tapasztalatot és történetet megosztani veletek, ezért kérlek, küldd el TE is a saját történetedet, tapasztalataidat, észrevételeidet! Minden ember más, tehát minden eset is más. Soha nem tudhatjuk kinek van egy olyan tapasztalata, ami másoknak hasznos lehet. Mi, akik legyőztük a mellrákot, mind hősök vagyunk! Legyünk tehát büszkék erre és ne féljük vállalni magunkat és a történetünket!

Kérlek írj az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

 


Fantasztikus nők, tanulságos történetei!

 

Farkas Katalin

 

FARKAS KATALIN TANÚSÁGTÉTELE, KAZINCBARCIKA

Tizenkét év gyalogos zarándok útjain Isten kegyelméből
2005 január végén az apró hirdetések között olvastam az Új Ember újságban,hogy Mátraverebély-Szentkúton Szent Rita tiszteletére szentmisét mutatnak be február 5-én. Mivel nagy tisztelője vagyok Szent Ritának,így két barátnőm-mel kocsiba ültünk,s elmentünk Mátraverebély-Szentkútra,ahol még egyikünk sem volt.
A kocsiból kiszállva,sietve értem a templom bejáratához,nagy várakozással, s meglepetésemre"üresen" fogadott,nem volt szentmise. Julián atya szeretettel üdvözölt bennünket,s nagy örömünkre szentmisét szolgáltatott
nekünk,amelyen összesen öten voltunk. Mint kiderült utólag,hogy mások is eljöttek az újság hirdetésére,ami elírás
volt.
Isten nagy kegyelmeit éreztem a mise alatt,de így volt ez, amikor kimentünk a Szabadtéri Mária Oltárhoz. Ahogy ott imádkoztam,szinte "beszéltek"hozzám a kövek. A múltból hoztak üzenetet számomra,hogy az én apai nagymamám is hozzájárult anyagilag ennek az oltárnak az építéséhez,s nagy tisztelője volt a Szűzanyának!
Amikor lefelé jöttünk az oltár lépcsőin, valaki a kezembe adott egy szórólapot, a közelgő Szent Anna búcsúról. Rögtön megérintett ez engem,mivel a nagymamám is az Anna nevet viselte,s elhatároztam,hogy újból eljövök ide,de gyalogosan,Kazincbarcikáról,még ha egyedül is.
Mikor haza mentem, a testvérem elmesélte,hogy a nagymamám minden évben gyalog,mezítláb zarándokolt Szentkútra a szülőfalumból Sajónémetiből a búcsúba. Így az elhatározásom csak erősödött bennem.
Egészen kislány koromban veszítettem el a nagymamámat,s elköltözött az Égi Hazába. Apukámék heten voltak testvérek, s a nagymamám négy gyermekét temette el,amit nekem elmeséltek Felnőtt koromban ez tudatosult bennem,hogy milyen erős hittel rendelkezett az én nagymamám,aki sohasem panaszkodott,csak imádkozott és dolgozott. Így maradt meg az emlékezetemben,s hogy ő plántálta el a hitet az én szívembe egészen kicsi koromtól.Példaképem lett ő számomra az erős hitével.
Megemlítettem ismerőseimnek a nagy elhatározásomat,s két barátnőm,s egy házaspár ismerősöm csatlakozott hozzám,s így öten indultunk el gyalogosan Kazincbarcikáról Szentkútra 2005-ben a Szent Anna búcsúba. Terheinket a hátunkon cipelve,még sátrakat is vittünk,mert Szilvásváradon a plébánia kertben sátorban aludtunk. További szálláshelyeink,pihenőink Balaton községben, Pétervásárán, Bátonyterenyén a plébániákon,majd Szentkúton voltak. Az utunkon sok nehézséggel,megpróbáltatással szembesültünk,de Isten kegyelmeivel megajándékozva,
minden nehézséget sikerült leküzdenünk.
Julián atya nagy szeretettel fogadott bennünket de így volt ez végig a szállás helyeinken,amit szívből megköszönök utólag is a szállást adó plébániáknak!
Nagy ajándék volt számunkra ez az első gyalogos utunk,s az volt a szívem vágya,hogy ez évről évre így maradjon,hogy legyenek követői ennek a zarándok útnak.
2005-ben a Keresztény Élet újságban olvastam egy rövid kis újság cikkben,hogy három férfi elindult a camino úton,s ketten feladták,s csak az egyikük járta végig az utat.
Nagyon megérintett ez a történet,s "lázasan" utána néztem ennek a zarándok útnak,amiről addig nem is hallottam,
de az elhatározás meg volt bennem,hogy elinduljak ezen az úton. Senkinek nem beszéltem erről,csak a Jó Istent
kértem,hogy legyen ebben segítségemre,hogy teljesüljön ez a vágyam,álmom.
Egy hét múlva eljött hozzám egy volt túra társam,s azt kérdezte tőlem,hogy "Kati,nem akarsz egy 800 km-es útra menni?" Hirtelen nem hittem a fülemnek,hogy ilyen hamar,s már valóra váltja Isten az én kéréseimet? Nagyon boldog voltam,mikor elmondta,hogy a Bánrévei Túra Szakosztály öt tagja nagyon készül erre a zarándok útra,s csatlakozhatok hozzájuk.Ez nagy segítség volt számomra,mert az oda-vissza utazással kapcsolatos teendőket intézték. Igent mondtam a felkérésnek.
2006. július 18-án utaztunk Francia országba Saint- Jean-Pied de Port ba ,kiindulási állomásunkra, ahonnan
közösen elindulva, de aztán külön válva,hogy mindenki a saját tempójában tudjon gyalogolni.Így "egyedül" jártam végig az utat,de Isten mindig velem volt.
Leonig nem volt a lábaimmal különösebb gond,de utána igen. Annyira sebesek voltak a lábaim,a lábujjaim között,hogy nem volt bőr,s tamponokat tettem közéjük,hogy tudjak gyalogolni,ami egy darabig sikerült is,,de Astorga előtt buszra kényszerültem egy rövid távon. Astorgában elmentem orvoshoz,aki eltiltott egy napra az úttól,s így újból buszra kényszerültem,mivel az időm szorosan be volt osztva a repülővel való vissza utazás miatt. Ekkor elhatároztam,hogy jövőre vissza jövök,s ahol először buszra szálltam,onnan végig járom az utat.
Így 2007 júliusában már az utazásom is egyedül történt Barcelonába,majd Leonba. Itt megszálltam,majd másnap tovább utaztam busszal San Miguel del caminoig,ahol előző évben legelőször buszra szálltam.
2007-ben nagyobb bakancsban gyalogoltam,s ebben az évben egy hólyaggal a lábamon jártam végig az utamat.
Főleg azzal az elhatározással indultam útnak,hogy a félelmeimtől tudjak megszabadulni. Egyik nap az erdőben,egyedül gyalogolva,éppen egy tisztáson voltam,amikor megpillantottam, hogy az erdő sűrűjéből 5 farkas szalad felém. Akkor még kaukázusi kutyáknak gondoltam őket. Nagyon megijedtem, s kértem a Mennyei Atyát,, hogy segítsen meg engem,tegyen velem valami csodát. A csoda az volt,, hogy mire oda értek hozzám,s körbe fogtak,s szaglásztak engem, már nem volt bennem semmi félelem. Csak a szemeimmel kísértem őket, mozdulatlanul maradva. Így segített meg a Jó Isten, meghallgatva kérésemet,s a 40 fok feletti nagy melegben az öt farkas a közeli forráshoz tért vizet inni. Ők balra, én jobbra folytattam az utamat, hálát adva Istennek, hogy minden baj nélkül túl jutottam ezen a találkozáson.
Útjaim során nagyon sokszor megtapasztaltam a Jó Isten segítségét,csodáit,amit talán könyv formájában tudnék megosztani. Isten közelségét, jelenlétét, szeretetét,segítségét minden nap érezhettem,s sok kegyelemmel ajándékozott meg.
2007-ben még Santiágóból Muxián keresztül elgyalogoltam Finistérebe az Atlanti óceánig,amely nagyon szép,felejthetetlen élmény volt számomra.
2006-tól minden évben gyalog elzarándokoltunk Szentkútra,de már a Nagyboldogasszony ünnepére, augusztus hónapban. Ebben az évben 11. alkalommal zarándokoltunk,mert egy évet kihagytunk.
Nagy álmom volt,hogy Santiágóba vissza térjek a Szent évben,amely 2010. juliusában volt,amikor is a Szent Jakab napja vasárnapra esett. Az Egyház községünkből zarándok utat terveztünk erre az időre,de már egy évvel előtte nem lehetett szállást kapni,így korábbi időpontban indultunk busszal egy zarándok körútra. Mégsem mondtam le erről az álmomról. Elmentem a buszos zarándok útra a csoporttal, s Lourdesből ,az utolsó napunkon elbúcsúztam a
csoporttól,s a hátizsákommal vissza utaztam egy éjszakai vonattal Spanyol országba, a camino útra,s Villafranca del bierzotól zarándokoltam gyalog Santiágóba,mert erre volt időm,hogy julius 25-ére ,Szent Jakab napjára oda érjek.
Nem volt könnyű az utam a sok zarándok miatt az út végén. Hét napon keresztül ágyon nem aludtam,mert nem volt hely a zarándok szállásokon. Polifonon a földön,többnyire torna termekben, O Cebreiroban a templom bejáratában aludtam egy alkalommal,amit nagy kegyelemnek tartok,hiszen ebben a templomban történt az Oltáriszentség csodája. Hét napon keresztül hideg vízben tudtam fürödni,mert ahol a szállások voltak,nem volt
meleg víz. Az útjaimon mindig különböző nehézségekkel kellett megküzdenem.
2011-ben olvastam a Keresztény Élet újságban egy hirdetést,hogy julius hóban lesz az Isten Irgalmassági gyalogos zarándok út Krakkóba. Vasárnap olvastam,hétfőtől lehetett jelentkezni,de olyan nagy lelkesedés volt bennem, hogy már vasárnap felhívtam Szaniszló atyát Galgahévízen,hogy jelentkezem a zarándok útra. Így még ebben az évben elzarándokoltam gyalogosan Hidasnémetiből Krakkóba. Ha jól emlékszem,50-en voltunk szlovákok,lengyelek,magyarok összesen. Itt megtapasztalhattam a közösség erejét,s különbséget tudtam tenni az egyedül megtett zarándok utaimtól. Mindkettőben nagy kegyelmek rejlenek a különbözőségek ellenére.
Vissza emlékezve erre az utamra, a zarándok út utolsó napjára nem volt biztosításom, Itthon ezért még aggodalmaskodó gondolataim voltak. Krakkóban a szállásunkon úgy éreztem,hogy Isten tenyerén pihenek.! Minden aggodalmaskodás megszűnt bennem,csak békességet éreztem a szívemben,s szeretetet. Teljes biztonságban éreztem magam az Isten tenyerén.
2012-ben Szaniszló atya vezetésével Czestochowába zarándokoltam gyalogosan Bielsko-Bialából . 1500 -an zarándokoltunk szlovákok,lengyelek,magyarok összesen, csoportokba osztva.
Felejthetetlen volt a megérkezés,amikor először megpillantottam a Kegytemplomot ,s amikor köszöntöttek bennünket csoportonként. Elszorult torokkal,könnyes szemekkel lehetett átélni ezeket a boldog pillanatokat.
2012 év decemberében,egy szentmisén jött a gondolat,hogy télen térjek vissza a camino útra. Ez elég furcsa gondolatnak számított, miután korábban azt gondoltam,hogy teljesen "őrültség" ezen az úton elindulni télen. Peti fiam azt kérdezte tőlem,"Anya biztos,hogy jó gondolat ez?" Még 2012-ben sikerült egy kicsit lebeszélni az utamról,de 2013 januárjában elindultam egy rövidebb útra,csak Sarriától gyalogoltam Santiágóba. Sok esőben volt részem az úton. Hóra vágytam nagyon,de a nagy havazás csak az utam végén kezdődött,amikor már busszal utaztam vissza Barcelónába. Ennek ellenére úgy emlékszem vissza erre az utamra, mintha egy túl élő film főszereplője lettem volna,az úton átélt megpróbáltatások miatt.
Utólag úgy éreztem,hogy talán azért kellett mennem erre az utamra,hogy a testvéremet súlyos betegségeiben
tudjam segíteni,támogatni,hogy legyen ehhez erőm.
Mindig sok erővel ajándékoz meg a Jó Isten utaimon,kegyelmei által,amiből sokáig meríthetek erőt. Szinte a mai napig,ha vissza gondolok az ott átélt kegyelmekre,csodákra,nehézségekre,megpróbáltatásokra, amik az utaimon történtek velem.
2013 júliusában ismét részt vettem a Krakkói Isten Irgalmassági zarándoklaton.
2014 év nagyon emlékezetes év marad számomra. Mondhatnám,hogy betegségem zarándok útján kezdtem járni!
Április 12-én tudtam meg,hogy diónyi nagyságú rosszindulatú daganat van a bal mellemben. A munkám miatt nem mentem rögtön tovább orvoshoz ,csak május 6-án az onkológiára.
2014 év januárjától készültem Csíksomlyóra , a gyalogos zarándok útra,a Pünkösdi búcsúra,amelyről nem is mondtam le,s ezt közöltem a főorvosnővel. Abban kaptam tőle támogatást,hogy még aznap vettek szövettant tőlem,s megbeszéltük,hogy az utam után találkozunk.
Nagy erővel jártam végig az utat Isten kegyelméből. Sok kegyelemmel gazdagodva tértem haza erről a felejthetetlen zarándok utamról. Tizenketten gyalogoltunk, megtapasztalva utunkon az emberek segítségét,szeretetét,amely nagy erőt adott a nehézségeink,megpróbáltatásaink elviseléséhez.
Hazatérve az utamról mentem Miskolcra megtudni a szövettani eredményemet. A főorvosnő közölte velem,hogy "hát nem a legjobb ez a szövettani eredmény" Úgy álltam vele szembe,mint egy "kőszikla" . Legalábbis olyan erősnek éreztem magamat.. Meg sem rendültem. Mentem át a sebészetre,időpontot intézni a műtétre,melynek időpontja július 8-a lett.
Keddi napon megműtöttek,s már szombaton szentmisén vettem részt Kazincbarcikán.
Július 19-én a testvérem az Égi Hazába költözött. A temetéséről nekem kellett gondoskodni.
A kórházba július 29-én mentem vissza,s előtte reggel az Üdvösség Krisztusban című könyvben ezt olvastam,erre a napra szólóan. ...."Vagy ha valaki beteg és a Mennyei Orvostól kér segítséget és kérése után úgy tapasztalja,hogy állapota még rosszabb lett,akkor jön a kételkedés hulláma? Isten talán nem is akar segíteni rajta. Ilyenkor azonban meg kell állni az Ige mellett. " A hitből való imádság megtartja a beteget." Jak.(5,15.)"
Úgy éreztem,hogy ez nekem szól,s nagy erőt éreztem magamban arra az eshetőségre,hogy bármit mond is a főorvos úr,én nagyon erős leszek a hitem -l, a sok-sok imám-,, Istenbe vetett erős hitem által.
A kórházba elkísért a barátnőm,ültünk a folyosón várakozva s a főorvos úr a mögöttem lévő hölgyet szólította,s közölte,hogy az én problémám hosszas lesz.
Amikor elmondta,hogy újabb műtét vár rám,s látta,hogy milyen erős vagyok,s hogy fogadom a hírt,megkérdezte tőlem,hogy én ezt már tudtam? Mondtam,hogy igen,s csak egyetlen könny csepp futott végig az arcomon,amikor mondtam neki,hogy de főorvos úr,hát nekem gyalog zarándokolni kellene mennem a műtét idején, Szentkútra.
Válasza,tudom,de a műtét fontos!
Augusztus 1-én elmentem Szentkútra a barátnőmmel,Gizikével,aki legtöbbet mellettem volt a betegségem idején.
A buszról leszállva Mátraverebélyen,nem vártuk meg a csatlakozást,gyalog elindultunk, végig imádkozva a rózsafüzér tizedeket,kérve a Szűzanya közbenjáró kegyelmét. Elől haladva én diktáltam a tempót,s sokszor úgy éreztem ,hogy úgy megyek,mint egy "kapitány",nagy erővel haladva.
Jó volt részt venni a betegek búcsúi szentmiséjén,Isten kegyelmeivel gazdagodva.
Nem felejtem el sohasem,hogy Peregrin atyával beszélgetve, megosztottam vele betegségem történetét,s már miután elbúcsúztam Tőle,utánam szólt nyomatékosan,hogy ne felejtsem el felajánlani a fájdalmaimat a papokért.
Ami mélyen belém ivódott,s a későbbiekben mindig eszembe jutott a szenvedéseimben,amit felajánlottam a papokért,s még sok-sok szándékra. Amikor nagy fájdalmaimban nem volt erőm kötött imákra,ez volt az én napi imám,hogy felajánlottam Istennek a szenvedéseimet,fájdalmaimat.
A következő műtétem augusztus 8-án, pénteken volt. Szombaton reggel állva reggeliztem,amikor az egyik főorvos,aki műtött ,bejött megnézni. Láttam a csodálkozó tekintetét,s csak annyit mondott, "állva reggelizik,stramm !"
Vasárnap még a kórházi hálóingben,az oldalamon lógva a csővel,elmentem a kórházi kápolnába a szentmisére.
Hazatérve naponta mentem szentmisére,sokszor a padba kapaszkodva,kevés erővel,de mentem,mert éreztem,hogy így gyógyulok,Isten kegyelméből,az Ő erejével.
Hamar megerősödtem, s bíztam abban,hogy kemoterápiára nem lesz szükség,de nem így történt.
Szeptemberben kaptam az első kezelést. Szeptember végén már a parókámmal mentem Miskolcról Sajópálfalára a Könnyező Szűzanyához gyalogosan. Senki nem gondolta,hogy én a betegségem zarándok útját is járom egyben.
Azt mondták,hogy de jól nézel ki,látom,fodrásznál voltál,jó a frizurád. Mire én mosolyogva válaszoltam,hogy ez a parókám,s elmeséltem betegségem történetét.
2015.év februárjában kaptam az utolsó kemoterápiát,amely mellett végig dolgoztam a virág boltunkban,erőmhöz mérten,egyedül.
A harmadik kezelés után voltam nagyon beteg,12-szer hánytam,s arra gondoltam,hogy Isten a Szentháromság jelentőségére,fontosságára figyelmeztet engem,s emlékeztet a Szűzanya koronáján lévő 12 csillagra.
Majd az ötödik kezelés után hánytam újból,s arra gondoltam,hogy Isten Jézus 5 szent sebére hívja fel a figyelmemet,hogy mennyire fontos,hogy ezáltal milyen nagy kegyelmeket tudunk elnyerni az Ő Szent Fia által.
Március 9-én kaptam az első sugár kezelést,naponta ugyanabban az időben,hogy tudjak dolgozni. Összesen 33 sugarat kaptam,az utolsót április 23-án,s az utam a kórházból a Fráter gimnáziumba vezetett,ahol találkoztam a Csíksomlyóra tartó zarándokokkal,s egy rövidebb szakaszon gyalogoltam velük.
2015 júliusában újból elzarándokoltam gyalogosan Krakkóba az Isten Irgalmassági zarándok úton. Majd Kemenes Gábor atya szervezésében Medjugorjéba mentem az Ifjúsági találkozóra,azt követően Mátraverebély -Szentkútra gyalogosan.
Harminchárom napig voltam úton a tavalyi évben,úgy éreztem,hogy szükségem van erre lelkileg,hogy megerősödjek
a betegségem által átéltek után,de a betegségemet is Isten ajándékaként éltem át,,mert nagyon sok kegyelemmel ajándékozott meg Isten általa,s hálát adok ezért Istennek!
Ebben az évben 4. alkalommal gyalogoltam Krakkóba az Isten Irgalmassági zarándoklaton. Majd Szentkútra 11. alkalommal zarándokoltunk gyalogosan.
Augusztus 27-én részt vettem az 1 Úton Nemzetközi Zarándoknap Miskolc-Sajópálfala szakaszán.
Ennyi a rövid története a gyalogos zarándok útjaimnak. A gyalogos zarándok útjaimon összesen 5213 km-t gyalogoltam, Isten kegyelméből! Úgy érzem,hogy Isten ülteti szívembe a vágyat,s akkor nem is tudok itthon maradni. Köszönet és hála Istennek,hogy erőt adott útjaimhoz,s megajándékozott kegyelmeivel.
Köszönet a sok csodáért,gyógyulásért,megtérésért,ima meghallgatásért. Megemlítem itt Szabolcs gyermekem gyógyulását a húsevő baktériumos fertőzéséből,amire az orvosok is azt nyilatkozták,hogy csoda történt! Nagy hála
ezért Istennek,hogy ilyen hatalmas!
Amiért mindig vissza vágyok a gyalogos útjaimra,az a nagy szeretet,amit ott megtapasztalhatok,Isten közelségét,
jelenlétét,szeretetét. Mindig békesség tölti el lelkemet,s mindig lelkileg megerősödve térek haza,erős hittel!
Nagy öröm számomra,hogy sok-sok kérést,embereket,közösségeket viszek magammal,s imádkozhatok nagyon sok emberért,felajánlhatom Istennek az úton átélt megpróbáltatásaimat,fájdalmaimat kéréseim meghallgatásáért.
Az utaimon átélt nehézségek által megtanultam Isten tenyerén élni a nehéz helyzeteimben,megpróbáltatásaimban,betegségemben. Megtanultam a legnehezebb időben is dicsőíteni Istent,
mindenért hálát adni Istennek,még a nehézségeimért,megpróbáltatásaimért is,mert Isten mindent szeretetből ad nekünk,s kincseket,ajándékokat rejt el a keresztjeinkben,amelyeket naponta örömmel kell fogadnunk,s hálát adni érte Istennek!

 

Fónad Heni

Életem első szakasza 1977-1996!

Henriettnek hívnak 1977-ben láttam meg a napvilágot 52cm és 2800grammal!Már a születésem napja sem volt zökkenőmentes családom számára. Édesapám autóbalesetet szenvedett mikor édesanyám engem szült a kórházban,így az egész család a kórház vendégszeretetét élvezte!

Sajnos nem sokáig örvendtem jó egészségnek mivel 1978.novemberében kórházba kerültem,gennyes fülgyulladás miatt. Így mind a két fülemet megoperálták és emiatt hosszú időt töltöttem kórházban.1986.nyara amit a nagyszüleimnél töltöttem,hát ez sem sikerült megúsznom betegség nélkül!Bodonyban töltöm szünetemet mikor fejfájásra és homályos látásra panaszkodom a mamának,aki elég sápadtnak talál és orvoshoz visz!8 éves vagyok és nagyon magas a vérnyomásom,azonnal injekciót kapok majd mentő érkezik hozzám,egy hétre kórházba kerülök. Beállítják vérnyomásom gyógyszerekkel amiket hosszú időn keresztül kell majd szednem. Majd jöttek a gondtalan gyermekévek, sajnos ez sem tartott sokáig.1988.júliusában biciklizni indultam mint minden 10éves társam, rosszul lettem és elestem. Fejemet bevertem egy kőbe  és kb.30-40percig eszméletlenül feküdtem a földön. Mikor magamhoz tértem hazaindultam,de nagyon nem éreztem jól magam, járásom bizonytalan volt és hányinger gyötört. Vizsgálatok sora várt rám,míg ez év augusztusában Budapestre kerültem az Amerikai úti Idegsebészeti Tudományos Intézetbe,ahol idegrendszeri károsodást állapítottak meg. Ezt követte 8-10 év gyógyszeres kezelés,állandó kontroll és rosszullét.1992-ben negatív eredményt hoz a vizsgálat. Gyógyszereimet leállítják,de még kontroll alatt tartanak.4évig, tünetmentesség után befejezik kezelésem. Sokan az iskolába nem is tudták miken megyek keresztül,persze itt most nem a tanárokra gondolok,hanem a diákokra!Szoros orvosi kontroll,gyakori vérvétel,gyógyszeres kezelés,rosszullét,koncentrációs problémák,tanulási nehézségek,fáradtság!Kijárom iskoláimat,szerelmes leszek mint sokan mások,úgy érzem enyém a világ. Megtalálom azt az embert az életembe,aki hű társam lesz a jóban és mint később kiderül a bajban is!  De ekkor még nem sejtem mi vár rám,hogy az életem nagy fordulatot vesz majd !

Életem második szakasza 1998-2014 december!
 
Befejezem tanulmányaimat Egerben a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakiskolába,majd búcsút intek gyakorlati munkahelyemnek főnökeim nagy bánatára. 1996.májusában elkezdek dolgozni a Csemege Julius Meinl Rt. alkalmazásában mint pénztáros. 1998-ban megszületik közös gyermekünk,nagy öröm a családban.2000.február férjhez megyek életem párjához,aki már 1-éve távol dolgozik tőlünk!Már egy hete fájdalmaim vannak,így sürgősségire mentünk ahol vesekövet és lépmegnagyobbodást lát az ultrahang. 2002.11.24-28 bekerülök az urológiára vesekő gyanúval és lép megnagyobbodással,vesekő távozik de a jobb lábam bedagadt több orvos megnéz és nov.28-án hazaengednek a kórházból. A megnagyobbodott lépre vizsgálat nem készült még kórházban feküdtem. Taxiba ülök irány haza,boldog vagyok ismét karjaimba tarthatom fiamat,de az öröm csak pár óráig tart. Jön a barátnőm aki a szomszédban lakik,örül hogy lát ,én menni alig tudok borzasztó fájdalmam van,kéri hogy bontsam már ki a fáslit a lábamon mert neki nagyon nem tetszik ahogy lát. Na jó, de mi baj lenne most jöttem haza a kórházból,letekerem a fáslit lesápad mikor meglátja lábam duzzadt,tükör fényes és borzasztóan fáj. Heni trombózisod van mondja,meny már 5 orvos nézte meg szerintük izomlázam van!Haha jó vicc !
Nem engedtem meg hogy mentőt hívjon,de abba beleegyeztem hogy menjünk le a háziorvoshoz majd ő eldönti és innen felgyorsulnak az események!!Jön a mentő értem és én még az nap visszakerülök a kórházba mélyvénás trombózissal,a családom kapkodja a fejét hogy lehet ez hisz még csak 25 éves vagyok. 2002.11.28-12.05. a belgyógyászaton fekszem, de napról napra romlik állapotom,nem eszek és már beszélni is alig tudok!Ez idő alatt tüdőembóliát állapítanak meg mind két oldalon de a jobb oldalt kiterjedtebb területet mutat a vizsgálat, a kezelés ellenére sem jók az értékeim és én egyre betegebb vagyok,már a külvilágra is alig reagálok,fájdalmaim vannak és szenvedek!Megnézik a lépet,ct vizsgálat, jönnek az orvosok tűt szúrnak ide-oda,én meg nem értem mi van most!Felkerülök a sebészetre de sajnos összeomlik a keringésem,nem vagyok műthető állapotban stabilizálni kell,irány az intenzív osztály!Az intenzív osztály ajtajában akkori barátnőm fogad,Heni te vagy az láttam a neved és a címed nem akartam elhinni hogy te vagy az mondja!Így 2002.12.05-12.12 az intenzív osztály szeretetét élvezem oxigént és 4 transzfúziót kapok,el sem hiszem mi történik velem! Jöttek az orvosok elmondják nagy a baj és föl kéne hívni a családom,hogy mielőtt bemegyek a műtőbe lássanak mert 5% esélyem van arra hogy túlélem a műtéte. Na azt már nem,éjszaka van otthon a fiam és a férjem csak had aludjanak,nemrégen mente haza!De asszonyom érti mit mondok,mondom igen vagy is inkább mutatom,jön a barátnőm aki ott nővér mondja Heni ide kell hívnod a férjed mert mi van ha nem éled túl,kérlel de én akkor is nemet mondok. A műtéti beleegyező nyilatkozatra ráteszem az X-et mivel már írni sajnos nem tudtam L. Majd éjszaka műtőbe kerülök és eltávolítják a lépet trombózis miatt. 6 órás műtéten vagyok túl és túléltem,kérem a nővért csípjen meg hogy biztosan tudjam túléltem a beavatkozást!A férjem reggel érdeklődik állapotom felől,tájékoztatják az este történéseiről,mondják további információért érdeklődjön az egri intenzív osztályon! Intenzíven dolgozó barátnőm megvárta a férjem és mindent elmesélt az este történéseiről!Könnyes szemmel beengedik hozzám,de én csak kinyitom a szemem ránézek és ennyi!Oxigénen vagyok mind a két karomba megy az infúzió,transzfúzióra is szorulok ,megy a heparin stb…. Napok telnek és még mindig nem javulok,nem eszek de már vért köhögök,akkor behívja az orvos a férjem és mondja,igaz hogy a műtétet túlélte a felesége,de ön is látja nagyon beteg nem sok esélyt látok a gyógyulására!Kérleli az orvost engedje be a fiamat aki akkor 4és fél éves,minden nap ott ült az én kis drágám a váróban még az apukája bent volt nálam,higgye el jobban lesz!Rábólint az orvos de csak egy pillanat,a többi beteget leválasztják, és akkor látom a fiam! Fogja a kezem és kérdezi anya mikor jössz haza,ugye már nem kell sokat aludnom?Könnyek gördülnek le arcomon mint most is ahogy felidézem emlékeimet. És láss csodát napról napra jobban vagyok,már eszegetek így felkerülök a sebészetre. Emlékszem mikor az intenzíven feküdtem az ott dolgozók hoztak be havat a markukba,hogy lássam és érezzem!2002.12.12-12.24. sebészeten fekszem már egy napja,nagyon beteg vagyok ismét jönnek mennek az orvosok, megállapítják bélelzáródásom van,szintén trombózis miatt. Kilenc nap különbséggel megint megoperálnak ,de semmi jóval nem kecsegtetnek!Fájdalmaim vannak,de nincs mit tenni ismét életmentő beavatkozást kell végezni!Nem ehetek de nem is tudnék,12 napig szonda volt a belekbe vezetve ,csak infúziós táplálás volt. Aludtam és aludtam,hónapok óta csak az ágyban voltam fájdalmak közt! Jött a családom,barátnőm Mariann akinek nagyon de nagyon sokat köszönhetek, várták javulásom. Egyik nap még csak fekszem édesanyám érkezik,mondja Henike esett a hó szeretnéd látni,ágyam támláját felemeli a nővér segítségével és én miközben nézem a havas háztetőket ő fésüli hajamat!Életem egyik legszomorúbb időszaka ez a pár hónap!Javulok Szonda a belekbe vezetve cső lóg az orromból ,azt kérik álljak föl és kezdjem meg a mozgást. Könnyű azt mondani már másfél hónapja fekszem és csak infúzión élek. Szóval újra járni tanulok,a fiam az első segítőm,fogja kezem és csilingelő hangon mondja anya gyere. Én összeszorítom fogam,erős fájdalmaim vannak 2 életmentő műtéten vagyok túl és most járni kezdtem,édesanyám és a férjem karol belém mert nem tudom tartani magam. Istenem hogy kaphatnám vissza régi életemet,miért történik ez velem,mért kell hogy a fiam ezt lássa! Na de 2002.december 24-én hazaengedtek,én voltam az ajándék a fa alatt,újra járni és enni kellett megtanulnom. Bélműtét után mint a csecsemők először hetekig csak folyadék,utána pépes majd darabos,fűszeres stb…évekig tartott mire felépültem,teljesen megőszültem a sokktól ami ért! Férjem hazajött munkáját feladva ápolt hosszú-hosszú hónapokig. Lakást nem tudtam elhagyni segítség nélkül,ez idő alatt 10kg fogytam. Állandó alvadásgátló kezelésben részesültem,de sajnos mindig vissza estem ,túl vagyok már jó pár trombózison,utolsó 2014.júniusban volt , második tüdőembóliám 2007-ben.2003.rövid idő alatt híztam 25kg-ot,megállapítják pajzsmirigy alulműködésem van. Gyógyszerrel kezelik a mai napig. Beutalnak Debrecenbe a Ritka kórképek szakrendelésére a trombózisaim miatt azóta is itt kezelnek,kisebb nagyobb sikerrel!2014.szeptember éjszaka összeesek és bizonytalan ideig eszméletemen kívül vagyok,mikor felébredek beszéd és koordinációs problémáim vannak,egyedül vagyok így lefekszem. Reggel lemegyek az orvoshoz ,stroke gyanúval kórházba kerülök,már haza sem engednek. Befektetnek a neurológiára ,itt 5 napig infúzióval kezelnek,vizsgálatok zöme vár rám. Mivel előtte volt trombózisom, eredményeim nem voltak jók,gyógyszert és injekciót is adtam így megúsztam egy TIA-val! A TIA (Transitoricus Ischaemias Attack) a szélütéshez hasonló neurológiai tünetegyüttes, azonban ebben az esetben a panaszok 24-72 órán belül nyomtalanul megszűnnek. Az állapotot leggyakrabban a nyaki erek szűkülete, meszesedése, vérrögösödése okozza, ami akadályozza a vér szabad áramlását. Szerencsém volt!!!! Debrecen megkezdi a vizsgálatokat,rák gyanú miatt és közli velünk véleményét!A fotó 2002 december 27-én készült köszönet érte Timinek és a kozmetikusnak,semmi sem látszik az elmúlt hónapokból!
 
Életem harmadik szakaszához értem 2015-2016 december!
 
2014.szeptember elvégzem a szokásos emlővizsgálatot,valamit tapintok a mellemben de nem tulajdonítok neki jelentőséget,így most már tudom kár volt figyelmen kívül hagyni!Mivel máskor is voltam már hasonló helyzetben akkor rohantam emlővizsgálatra, készült ultrahang de mindent rendben találtak,hát most én már nem megyek biztos minden rendben. De valami nem stimmel,erősen hullik a hajam,fáradt vagyok,összeestem és kórházba kerültem,erős vérzésem van amivel többször is orvoshoz fordulok. Ergam vérzést csillapító cseppet kapok,mondván nincs semmi baj ,ön igen magas dózisban szed vérhígítót és ez a probléma oka. Rendben mondom,bár kicsit feszegetem a témát és elmondom hogy én már 12 éve állok kezelés alatt,de még így mint mostanában nem jártam. Az orvos megnyugtat,készül ultrahang mondván minden rendben van. Hát jó ők az Orvosok,biztosan jobban tudják,de a csomót nem említem,mert hol tapintom hol nem!Csak érzem valami nagyon nincs körülöttem rendben,de valójában nem tudtam megfogalmazni mit is érzek,vagy mi lehet a baj!Történnek dolgok,jönnek az ünnepek én készülődöm és mind ezt próbálom magam mögött hagyni! 2015.március csomót tapintok a jobb mellembe ez már biztos jól tapintható,nem ez nem lehet az. Elkezdem mondani a családban édesanyámnak majd a férjemnek.Talán az volt a szerencsém,hogy a férjem itthon volt szabadságon,mert én igaz hogy már jól tapintottam lencse nagyságú,de halogattam az orvoshoz menetelt. Mondván nem lehetek ilyen szerencsétlen! De a csomó rohamosan nő,a férjem pedig a biztonságra hivatkozva elvisz az orvoshoz, szokásos vizsgálatok tapintásos vizsgálat,mammográfiára,ultrahang várok 2 hónapot mert hogy ha ilyen gyorsan nő az biztosan csak ciszta,lencse nagyságból 2 hónap alatt 3cm lett.Befejeződik a vizsgálat és a doktornő arca árulkodó volt számomra,baj van,készülnek a mintavételhez. Felhívom figyelmüket hogy én Marfarin-t szedek (vérhígító) és így nem lehet megszúrni,felvázolja a doktornő a mintavétel szükségét és hogy az idő nagyon fontos számomra. Értem én de akkor is át kell állnom injekcióra és csak így történhet meg a biopszia.10 nap átállás után,vastagtűs biopsziát végeznek,4 nap eredmény hirdetés Grade III. Carcinoma invazium (ductale)mellrákom van, leteszem a telefont,pár perc és teljes összeomlás!!!Hogy lehet ez,mért pont én,nem szenvedtem már eleget!Jöhetett bármilyen betegség én mindig emelt fővel küzdöttem meg vele,de ez most más,rettegtem mindig is attól hogy rákos leszek,és tessék most már biztos!Minden nap egészségesen élek,odafigyelek magamra,megküzdtem már az életért nem egyszer és nem kétszer,úgy gondoltam itt a vége. Pedig nem ,még csak most kezdődik!!!Szövettani eredményem megkapom és iránymutatáskánt az orvos azt tanácsolja keresek fel egy nagyon jó sebészt. Megfogadtam tanácsát és Eger egyik legjobb sebészét(emlősebészét) felkértem operáljon meg,majd szobát foglaltam a kórház hotel részlegén. 2015.április részleges emlőeltávolítás,kezdeti nehézségek ellenére jól vagyok. Jön a gyógytornász csinálom a gyakorlatot,szépen tisztul a seb,már a 3. napon magam fonom be a hajam. Többen is szurkolnak nekem és ez erővel tölt el,majd otthonomba távozom. Sebésztől megkapom papírjaim és az Onkológiára irányít!Szívem a gyomromba, tudom mi vár rám,most közlik az Onko-Team döntését!Várakozom az Onkológusom irodája előtt,majd behív és megdöbbenve kérdezi egyedül érkezett?Mondom igen !Hát ő nem is tudja hogy mondja most el nekem mi is az én orvosi döntésem a szövettani eredményem után. Hosszasan ecseteli kilátásaimat,majd rátérünk az én másik betegségemre. Mivel a kemoterápia és a hormon kezelés mellékhatása a trombózis. Ha én beleegyezek a kezelésben akkor ott lobog a fekete zászló a fejem felett és óriási veszélyben leszek. Így azt tanácsolta menjek Debrecenbe a Ritka kórképek rendelésére beszéljem meg a döntést az orvosommal,kérjek másod véleményt. Én így tettem irány Debrecen majd ott is még aznap összeült az Onko-Team és döntöttek,sajnos ugyan úgy mint Egerben.Nincs mese kell a kemoterápia így állandó injekción(vérhígító) vagyok már lassan 2 éve,így próbálják kivédeni a trombózist eddig sikeresen!!! 2015.06.12-09.25. megkezdem EC/A protokoll 6ciklus kemoterápiát. Az elsőre még vígan megyek,vagy is bevisz a barátnőm Timi!Szinte minden kemoterápiára ő vitt be és fogta a kezem amikor csak kellett,örökké hálás leszek neki érte és mind ezt önzetlenül tette! A Timi barátnőm fia Balázs úszott a gyógyulásomért, aranyérmet amit kapott pedig felhozta és nekem adta!Értem még ilyet soha sem tett senki,mikor az ajtóba állt éremmel a kezében szólni sem tudtam,másnap köszöntem meg neki!Az érme minden nap előttem van és képzeljétek részt vett ez a fiú a 2016.Riói Olimpián is !Három hetenként kaptam a kemoterápiát és 1 éjszakát bent töltöttem,reggel vérvétel és csak úgy mehettem haza ha az eredményem rendben tudjátok a trombózis miatt. Eljött az idő hullani kezdett erősen a hajam,a férjem vágta le zokogtunk mind a ketten. Talán életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg azon a napon!Kopasz fejemet egy csodás kendővel kötöttem be, amit Gabika nagyon szépen köszönök neked,ez a kendő volt ettől a naptól kezdve az én koronám ! Majd jött 2-3 4-5-6 kemoterápia egyre nehezebb volt bemenni a kórházba,minden reggel mikor már egyedül voltam levelet írtam a számomra két legfontosabb embernek a fiamnak és férjemnek. Könnyeimmel pecsételtem meg azt a pár sort. Ők minden szombaton jöttek értem,pénteken befeküdtem szombaton engedtek haza. Azt a mérhetetlen fájdalmat amit a szemükben láttam,hát én még ezt sohasem tapasztaltam,sajnáltak fájt a szívük hogy szenvedni látnak!Küzdöttem mindenhogy életben akartam maradni,és minden napot úgy megélni mintha az lenne az utolsó!2015.11.05—12.28.majd 36 sugár következett Clinac lineális gyorsítón. Minden egyes nap autóba ültem és egyedül Miskolcra jártam sugárkezelésre,mivel tél volt kijutott a szélből,esőből,hóból. A miskolci onkológusom egy üde színfoltnak vélt a kezelés alatt frissnek,vidámnak és beszédesnek tartott!Mikor először jelentkeztem nála,elolvasta orvosi papírjaimat elkérte a személyi igazolványom,mondván itt nem az-az ember ül akinek ő most olvasta papírját!Szavai most is fülembe csengenek és jóleső érzéssel töltenek el,hogy az a sok erőfeszítés amit eddig tettem nem volt hiába való! Jelenleg is tart megtartó kezelésem,5-7 év kontrahormon terápia:Lucrin,Zitazónium. Utolsó műtétem óta volt még egy biopsziám és egy nyirokcsomó eltávolító műtétem,szerencsére negatív eredményt hozott!Viszont nemrégiben 2016.szept.10. majdnem tragédia történt a családban,édesanyám leforrázta magát és a fejétől a lábáig összeéget,csak a bal lába maradt sértetlen. Miskolcra került intenzív osztályon volt steril szobában,morfiummal altatták,majd az égéscentrumba került,itt töltött összesen 2 hónapot. Lelkileg nagyon megviselt a tehetetlenség,hisz most nem én feküdtem ott,hanem egy számomra fontos személy az édesanyám. Már jól van és otthonában gyógyul ! Mindvégig sportoltam,ha csak sétálni tudtam ,ha tornázni akkor azt, nem számított mennyire vagyok beteg vagy rosszul,mert jót tett nekem jobban bírtam a kezelést és sokkal hamarabb regenerálódtam. Kitartok nem adom fel,ha sikerült egyszer, kétszer felépülnöm akkor most is fog. Igyekszem a mának élni ,mindent megteszek a gyógyulásomért bízom magamba és az orvosaimba,hogy dolgom van még a földön. Köszönöm a rokonoknak és nektek barátaim,ismerőseim,sosem mentek el mellettem hogy ne kérdeznétek meg, hogy vagyok? Ne bocsátanátok úgy útra hogy nem mondanátok nekem pár biztató szót!Hálás vagyok minden szóért és minden egyes segítségért!
Remélem folytatás hosszú évek múltán lesz ,és már csak a szépről és a jóról adok hírt nektek!
 
Szeretettel Ölellek Benneteket!

 

Pávelka Réka

"...neha egy pillanat megvaltoztatja az eleted ... en akkor ereztem ettol
kezdve minden mas lesz. Minden porcikammal remeltem, hogy nem AZ, hogy
barmi mas, de valahogy megereztem, hogy baj van.

Meg aznap elmentunk az orvoshoz UH-ra. Ideges voltam egesz nap, az agyamban
csak egy gondolat volt, nem lehetek beteg, ez biztos valami mas. Megnezet
az orvos, hosszu percekig vizsgalt, vegul felirt valami gyogyszert es
hazaküldott, hogy jöjjek vissza egy het mulva. Nem kivanom senkinek azt a
hetet, mikor nem tudod, hogy mi is a bajod, de tudod valami van. A
legrosszabb, hogy nem tudod mire szamits, csak remenykedsz... Egy het mulva
mikor visszamentem, mar az orvos sem volt annyira biztos, hogy nincs semmi
baj, ereztem bizonytalan, amitol meg jobban megijedtem. Vegul miutan meg
egy hetet vartam es harmadszor is megvizsgalt, mar azt mondta, nem nez ki
jol es elkuldott mamo-ra is. Akkor nagyon megijedtem. Én mindvégig
reméltem, hogy ez tévedés, ez velem nem történhet. ...S akkor ereztem, hogy
tennem kell valamit, mert egyszerűen tudnom kell mi a helyzet, barmi is,
mert az életemmel játszhatok, ha halogatom.

Mindez a par het alatt rengeteg minden vegigfutott az agyamon. Ezek voltak
a legnehezebb hetek, nem tudni mi van, de erezni valami van. Rengeteg
mindent végigolvastam interneten, hol kétségbeestem, hol összeszedtem
magam. És elmentem a legjobb orvoshoz, hogy megnyugtasson jól vagyok.

Soha nem felejtem el azt a napot. Minden pillanatara emlekszem. Azert ultem
ott a varoteremben, hogy megnyugtasson, hazamehetek, semmi bajom, ugy
ereztem mast nem mondhat nekem. Es akkor beleptem hozza es minden
megvaltozott. Az UH-nal amint ranezett megmondta baj van, es biopsziara van
szukseg. Csak arra emlekszem, hogy folytak a konnyeim, nem tudtam
megszólalni, nem tudtam kérdezni. Az első kérdésem az volt, hogy akkor most
meghalok?

Meg akkor mintát is vettek. Nem emlékszem, hogy fajt-e, nem tudtam rá
koncentrálni. Az orvosnő sorolta, hogy mi fog következni ezután, kemo,
műtét, sugár. Nekem meg patakzottak a könnyeim, szerintem fel sem fogtam,
hogy ez most velem tortenik. Csak ultem teljesen kaban, s nem tudtam
felfogni a szavakat amiket mondanak. Az orvosnő behivta a férjem. Csak
ültem a széken, néztem magam elé, az orvosnő magyarázott a férjemnek, irt,
en meg nem tudtam felfogni most mi is törtenik velem. Teljesen sokkos
állapotban voltam. Akkor úgy éreztem, ha onnan kilépek és elüt egy autó, az
nem is lenne olyan nagy baj...

...azóta hosszú utat bejártam, kemo, műtét és jelenleg sugárkezelés.
...rengeteg minden volt, nagyon nehéz pillanatok, apró örömök,
ketsegbeeses, remenyteljes bizakodás. Most mar mindent maskepp latok , az
eletem, ertekelem a pillanatot, a napsutest, a baratokat, egy finom kavet a
kozeli kavezoban. Sok mindenre megtanitott ez az ut, amit bejartam, es most
mar csak pozitivan tekintek a jovo fele, mert tudom, ez utan mar csak a
leheto legjobb johet. Meg mindig van bennem felelem, ez lehet mindig
meglesz, de nem ez iranyitja az életem. Most mar tudom, erős nő vagyok, és
ebben a küzdelemben csakis én győzhetek."

 

 

Kovács Zsuzsa

Az én történetem 2015-ben kezdődött.
31 éves voltam, éppen egy egy éve tartó kapcsolatban és nagyon-nagyon boldogan. Általában munka utàn vagy a barátokkal voltunk vagy màs elfoglaltságunk volt de egyik nap épp nem volt semmi program, itthon maradtunk és tévézni kezdtem. A műsor ahova véletlenül kapcsoltam azonban megvàltoztatott mindent. Egy mellrákos nőről volt szó benne, elmondta azt a kálváriat amit végigjàrt és azt is hogy sajnos több áttéttel rendelkezik a különböző szervein, de ezek ellenére bízik és tovàbbra is mosolyog.
Nagyon meghatott a története, addig soha nem vizsgáltam magam hisz azt gondoltam ez az 50-es, 60-as korosztály betegsége. Nekem 31 évesen nincs dolgom vele. A riport hatására viszont mégis megvizsgáltam magam és sajnos a bal mellemben találtam egy keményebb csomót. Rögtön bepánikoltam és a riportban szereplő nő története villant fel mindig előttem..
A csaladunkban soha nem volt ilyen beteg, a betegségről annyit tudtam mint egy laikus, nekem a rák egyet jelentett a halállal.
Másnap rögtön felhívtam a nőgyógyászomat hogy mondjon valami infót hogy mit lehet ilyenkor tenni. Ő aztan a körzeti orvoshoz továbbított. Továbbmentem a körzetihez akitől titkon azt vártam hogy megnyugtat hogy ugyan ezzel nem kell foglalkozni ez csak egy tejmirigy de sajnos nem így történt.. adott egy beutalót az emlőcentrumba. Mentem rögtön oda időpontért de egy elég távoli időpontot adtak meg amikor tudnak fogadni. Ebbe nem nyugodtam bele hisz mindenhol ezt hangoztatják hogy a korai felismerés mennyire fontos. Elmentem tehát egy magánorvoshoz ultrahangra. Két orvos állt a vizsgálaton fölöttem és a csomóm fölött, tanakodtak sokáig de nem tudták megmondani hogy mi az..azt ajánlották hogy menjek szakambulanciára. Már a 2.hónapnál tartottam a felfedezése óta és még mindig nem tudtam hogy az micsoda is tulajdonképpen.. minden nap megnéztem hogy hàtha elmúlt már..de sajnos nem...
Bevallom kiborultam ebben a tehetetlenségben és bizonytalansàgban és ilyen állapotban rontottam be a már korábban említett emlőcentrumba hogy csináljanak valamit. Nagyon kedvesek voltak és előzékenyek, ott azonnal megtörtént a mammografiai vizsgàlat, majd azt mondták hogy ha gond lenne akkor értesítjük a következő héten.
Csörgött is rá pár nappal a telefonom miszerint kiegeszítő mammografiara van szükség valamint doktornő csinálna egy ultrahangot is. Mivel továbbra sem mondták biztosra hogy miről is van szó, megtörtént a mintavétel is. Ennek az eredményére egy hetet kellett vàrni. Majd visszahívtak az onkológiai bizottság elé ahol közölték velem hogy ez bizony egy rosszindulatú agresszìv daganat amit ki kell operálni, mellmegtartó műtét lesz...
Egy világ omlott össze bennem, nem találtam a kiutat csak zokogtam és a halálom lebegett a szemem előtt...mivel képtelen voltam mindezt feldolgozni pszichológus segítségét kértem. Nyugtatót írt fel a beszélgetésünk után majd indultam tovább a sebészetre időpontért. A felismerés utàni harmadik hónap végén jàrtunk mikor a műtét megtörtént. Soha nem voltam kórhàzban azelőtt, nem tudtam mi hogyan megy csak tettem mindig amit mondtak. Egy tündéri sebészhez kerültem akinek az emberségéről csak szuperlativuszokban tudok beszélni, mindig érezte mit kell mondania az adott helyzetben. Ahogy ő fogalmazott a gyógyítás 80%-ban a beteg lelkének az ápolását jelenti és 20%-ban csak a szikét. Rendkívül hálás vagyok neki azokért a napokért.
A műtét rendben zajlott 2 cm-es csomót távolítottak el plusz kivettek bal oldalról 11 db hónalji nyirokcsomót amelyekből egyben találtak egy kezdetleges 1 mm-es rossz sejtet tehàt ha minimális is de volt hónalji áttéttem már.
A làbadozásom alatt vàrni kellett a műtéti szövettan eredményére majd ismét a bizottság elé kerültem hogy tudassák velem hogy milyen utókezelések várnak rám.
Az eredmény:
1. 6 db TAC kemoterápia háromhetente
2. 33 db napi rendszerességű sugàrterápia (25 db a műtét helyére és 8 db a körülötte lévő területre).
3. Mivel hormonérzékenységet es HER2 pozitivitást mutatott ki a szövettanom ezért biológia teràpiára is szükség volt. Mindez azt jelentette hogy naponta kettő db gyógyszer valamint háromhetente egy szuri a combba egy éven át és havonta egy szuri a hasba 5 éven át.
Ezek voltak a tények de hàt a lelki részét szinte lehetetlen szavakba foglalni. A család, a párom, a barátok támogatása nélkül lehetetlen lwtt volna elindulni és végigcsinàlni ezeket...
Első kemoterápiám után nálam mindezt tetőzte hogy hosszan tartó, dúlyos betegség után feladta édesapám szervezete a harcot és meghalt. Két kemo között történt a gyász feldolgozása, a temetés intézése... rémálom.
Szerencsére nálam a kemok nem voltak olyan vészesek, soha nem volt hányingerem, szédülésem csak a gyomrom fàjt àltalàban és egy hétig gyenge voltam a kezelések utàn. Utolsó kemom után elájultam az onkológiai ambulancián, telítődött a szervezetem addigra..
A csomó felismerése utáni 9.hónapban járunk amikor elkezdtem a sugarat, szerencsere ezt kisebb pirosodással  megúsztam, ami azóta teljesen el is múlt.
Pont egy évvel vagyok most az egész mizéria után és elmondhatom hogy boldog vagyok, annyira mint korábban soha. Fantasztikus családom van, szerető és támogató párom, remek barátaim akik nélkül mindez nem ment volna. Észhez térített a betegség és megmutatta hogy addig rossz uton jártam és most kaptam még egy esélyt arra hogy javítsak ezen. Rengeteg jó embert ismertem meg, sokkal erősebb lettem lelkileg, nagy lett az önbizalmam, elkezdtem szeretni és értékelni magam.
Nem tudom mi vár még rám de bármi jöjjön állok elébe. Az orvosok megtesznek mindent, részemről is megteszek mindent az egészségemért  - a testemért és a lelkemért egyaránt. A kettő nélkül szerintem nincs eredmény.
Érdekes módon màr nem a jövőben élek hanem a jelenben, nem érzek akadályokat vagy határokat, mindent meg lehet oldani, mindent meg kell élni. Élni kell tudni, ez a legfontosabb. Az egész éven át és azóta is az vezérel hogy ne róhassak fel magamnak semmit, ne legyen hiányérzetem hogy valami kimaradt vagy valamit nem tettem meg. Nem készülök a halálra, az életre készülök.
Lassan eljön a műtétem évfordulója és azt mondhatom hogy minden leletem jó. Egészséges vagyok! Hivatalosan ezt igaz 5 év után jelentik ki de én màr most így érzem magam.
Köszönöm hogy megoszthattam a történetem. Kitartást és sok erőt kívánok mindent érintettnek és hozzátartozóbak - le a kalappal előttük

 

Bán Ági

2007 januárjában tévénézés közben éreztem egy kemény csomót a jobb mellemben.Előtte
decemberben volt manuális vizsgálatom,ahol a doki semmit se
tapasztalt.Egyébként minden évben jártam mammográfiára és rákszűrésre,mert
az édesanyám és a családban többen - azóta is - rákban haltak meg. Miután
tudtam,h a vizsgálatokra több hetet kell várni,egy magán orvoshoz mentem
ultrahangra,aki habár nem mondta ki a gyűlölt szót,de sebészhez irányított.
A házi orvosom segítségével hamar mammográfiára mehettem és az ultrahang is
kimutatta a daganatot,még akkor biopsziát csináltak és onkológushoz
küldtek,majd sebészhez.Márciusban megműtöttek,majd megkezdték a
kemoterápiát,amit jól viseltem,kivéve a negyediket,mert utána egy éjjelt
végighánytam. Magam és környezetem legnagyobb csodálkozására ezt az
időszakot teljesen jól vészeltem át,étvágyam is volt,a közérzetem is jó
volt,egyszóval semmi rossz emlékem nem volt erről az időről.Sugarat már nem
kaptam. Eleinte 3 havonta,majd félévente,5 év után évente járok kontrollra
és tünet és panaszmentes vagyok.

 

Gerencsér Anett

Bernáthné Gerencsér Anett vagyok van egy szerető családom, de akik a legfontosabban a 2 kisfiam és a férjem!!!!!!!!!!!! Ők voltak akik az elmúlt 2 év szenvedésein első kézből átsegítettek. Na meg persze az édesanyám és még sokan mások, de név szerint senkit nem említek meg…….úgyis tudják kik ők!!!!!

Hol is kezdődött??????

  1. szeptemberében találtam egy csomót a bal mellemben, megijedtem, de úgy gondoltam várok vele picit, mert hátha csak a ciklus közepén járok és ez ettől van. Hát 1 hónap múltával sem akart elmúlni és ekkor már éreztem, hogy valami nem oké a tudatalattim jól jelzett. Különösebb tünetem nem volt talán csak annyi, hogy 1 éve nagyon hullani kezdett a hajam. Több orvosnál is voltam, de senki semmit nem talált. Október közepén elmentem a nőgyógyászomhoz, hogy megmutassam neki azt a valamit. Ő mosolygósan legyintett, hogy ezzel nem kell foglalkozni, mert teljesen olyan, mint egy fibroadenoma. Kértem beutalót mammográfiára, de ő természetesen ellenkezett, hogy még fiatal vagyok és ez nem gáz, akkor minek akarok felesleges sugárzást a mammótol. Én nem hagytam annyiban, hazamentem és azon nyomban felhívtam a legközelebbi mammográfiás magán rendelőt. Másnap reggel már mehettem is.

Beléptem a váróba és körülnézve teljesen elképedtem, hogy mennyi nő volt jelen…még egy pillanatra fel is tettem magamnak a kérdést, hogy „Miért is vagyok itt?????? Hisz én nem lehetek „rákos”…..fiatal vagyok, sportolok, egészségesen táplálkozok, rendezett családi háttérrel. Na de mindegy ha már eljöttem az azt jelenti, hogy valami nem hagy nyugodni. Behívtak a vizsgálatra és ott a végén közölték, hogy valószínüleg ciszta vagy fibroadenoma, de megnézik azért ultrahanggal is, mert a kettő eredménye a tuti. Kint vártam kb. fél órát amíg behívtak az uh-ba…..csak néhány emlékképem van arról a 30 percről amíg bent voltam. Sötét, hideg, csend, és egy kedves doktornő, aki látta a kétségbeesésemet így próbált finoman fogalmazni…néhányszor megvakarta a fülét és kb. 15 perc után így szólt: „Hölgyem ez mégsem olyan barátságos, mint ahogy a mammo látta, meg kellene bökni, hogy tudjuk mivel is állunk szemben.” Jajj de szépen fogalmazott…viszont én abban a pillanatban nagyon kétségbe estem. Adott biopsziára időpontot 2 hét múlvára, majd azt mondta annak az eredménye is kb. 2-3 hét alatt lesz meg. Kijöttem és záporozni kezdtek a könnyeim…a mai napig nem tudom, hogy jutottam haza. Otthon már várt az én drága férjem, aki rögtön elkezdett keresni…..MINDENT…orvost, vizsgálatokat…stb. Ez egy esős pénteki nap volt, találtam egy orvost Dr. Takács Szabolcsot, aki hétfőre adott időpontot Budapestre mintavételre és azt ígérte, hogy kedden már lesz is eredménye. Azt hiszem életem leghosszabb hétvégéje volta az. Nem szóltam csak néhány embernek a környezetemben, mert mondták, hogy azért nem kell ennyire kétségbe esni, mert azért egy hajszálnyi remény még van. De rendesek voltak!!!!!!!!!! Na én próbáltam ebbe kapaszkodni, de az a vékonyka szál hétfőn délelőtt 11 órakor végképp elszakadt. Beléptem a rendelőbe, ahol Szabolcs már várt megvizsgált, és amíg vártuk az uh-os doktornőt, addig beszélgettünk. Levettem, hogy Ő egy végtelenül jó ember és maximálisan bíztam benne. Ekkor bejött egy idős doktornő. Én feküdtem az ágyon ő rámtette a vizsgálófejet, majd 2 szúrás után túl is voltam rajta, itt megjegyzem, hogy nem fájdalmasabb mint egy bármilyen injekció…sőt még annyira sem fájt. Viszont ami ezután következett, az volt életem legszarabb pillanata. „Nézze Hölgyem több ezer ilyet láttam már és ez bizony RÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Semmi kétségem, de azért várjuk meg a holnapi eredményt.” ENNYI??????????? Kijöttem és zokogva borultam Tibi nyakába és folyton azt ismételgettem, hogy MIÉRT PONT ÉN???????????????? Haza felé jöttünk és én végig zokogtam az utat. Mi tévő leszek most 34 évesen ennyi volt halálos beteg vagyok…..végig csak az kattogott a fejemben, hogy hogy mondjam el a két kisfiamnak. Hogy érti ezt meg egy 11 és egy 7 éves gyerek, hogy mi is történik most valójában. Másnap mentünk a végleges eredményért, ami alátámasztotta azt, amit a doktornő mondott. RÁKOS VAGYOK!!!!!!!!!!Ne már bassza meg….miért pont ÉN????????? Szabolcs volt végülis az az ember, aki a végleges diagnózist a kezembe adta……embert nem gyűlöltem annyira, mint abban a pillanatban őt…..szegény, pedig ő igazán nem tehetett semmiről. Felvázolta nekem a következő kb. 2 évemet (és már oda is értem)) és mindenben igaza lett. Akkor azt mondta nekem, hogy meg fogok gyógyulni, sőt kötelező meggyógyulnom.  GYŰLÖLTEM!!!!!!!!Soha többet nem akartam látni, de egy különös véletlen mégis összesodorta az utunkat. Szinte már sorsszerű volt.

Aznap elmondtam a szüleimnek is…hát nem volt könnyű feladat…ilyet közölni egy szülővel, én biztos belehaltam volna.

Tibi azonnal örült orvos keresésbe kezdett és még azon a héten pénteken október 25-én ott ültem az Országos Onkológiai Intézet folyosóján és vártam. Csak annyit tudtam, hogy nekem egy olyan orvos kell, akiben maximálisan megbízom. Kb. 2 órát várakoztunk a folyosón és csak azt érzékeltem, hogy egy kedves, helyes, fekete hajú hölgy az asszisztensnő. Végre bementünk……bent volt Dr. Vámosi Nagy István és MÁRTIKA!!!!!!!! Rögtön zokogni kezdtem és Tibi beszélt helyettem kb. 10 perc után azt érzem, hogy őket a jó Isten sodorta az utamba.  Ennek a két embernek nagyon sokat köszönhetek a gyógyulásom útján. A doktor úr már az elején leszögezte, hogy „Maga még nem fog meghalni. Egy dolgot kérek Öntől, mégpedig azt hogy bízzon bennünk és csináljon mindent úgy, ahogy mondjuk.” Én bíztam Bennük…ŐK voltak az én MEGMENTŐIM, akik felrángattak a poklok legmélyebb bugyrából. Na meg persze Tibi, aki felrázott, hogy hagyjam már abba az önsajnálatot és induljak már végre előre és csináljam amit kell. Kb. ez a diagnózis után 2 héttel jött el. Ekkor már teljes biztonsággal álltam a földön és tudtam, hogy merre van az előre és biztos voltam benne hogy megcsinálom ezt a feladatot. Nem bukhatok el. Szerintem a legnagyobb kő akkor esett le a szívemről, amikor elmondtam a két kisfiamnak, hogy mi a helyzet. Ádám(11) kérdezett rá az autóban ülve „Anya ez lehet, hogy rosszindulatú?” Válaszom „IGEN lehet.” Erre ő „ Ki fog hullani a hajad????” Válaszom „IGEN lehet” Akkor és ott úgy éreztem, hogy nagyon erős vagyok és bármit megteszek azért, hogy meggyógyuljak, hisz ők bíznak bennem….abban a pillanatba ez volt a LEGFONTOSABB!!!!!!!!!!

Kitűzték a műtétemet december 3-ra, addig viszont voltam még néhány vizsgálaton, amik kimutatták, hogy ezen az egy elváltozáson kívül teljesen tiszta vagyok…sehol semmi. Na ez volt még egy nagy lendület az előre úton. Amikor másodszor mentünk  az OOI-be és beléptem a rendelőbe mosolyogva, vidáman….Márti felállt és átölelt majd ennyit mondott. „ Úgy aggódtunk érted a Tanár Úrral, amikor elmentél sokat beszéltünk rólad és arról, hogy vajon összeszeded- e magadat a sokk után. És IGAZUNK lett, Látom ráléptél az utadra….de erről le ne térj ám!!!!!!!!!!!”

December 3. Végre eljött ez a nap és megszabadítanak tőle (az én csápos állatkámtól) Hosszú nap volt, de amikor felébresztettek őrülten boldog voltam. Vicces nem ????? Teljes bal oldali mastectomia és boldogság????IGEN tiszta vagyok és egyetlen pillanatot sem bántott, hogy ehhez a nőiességemet kellett adnom, mert nem a mellünk miatt vagyunk NŐK…….hanem egy egészen más dolog miatt!!!!!!!! Teljesen átértékeltem az életemet!!!!!!!! Ma mindent máshogy látok már!!!!!!!! December 20-án közölték, hogy mégiscsak kell a kemoterápia, mert a végleges szövettani vizsgálat után kiderült, hogy az „erősen agresszív típusú vagyok”. Ez volt a karácsonyi ajándékom. Január 7-én mentem onkológushoz, aki elsőre borzalmasan nem volt szimpi……de aztán idővel elfogadtam. 

  1. január 9–én pedig már folyt az első kemóm.

Teli bizonytalansággal, félelemmel fogadtam. Viszont küldött mellém a gondviselés egy hölgyet aki végig „fogta a kezemet” és ellátott millió egy hasznos és jó tanáccsal. Ő Gáspár Éva az OOI kemoterápiás osztályán dolgozik. És egy TÜNDÉR!!!!!!!!!!!!!

Na szóval innentől indulva kaptam összesen 4 kemoterápiás kezelést, elméletileg 6-ot írtak elő, de a 4. után teljesen padlót fogtam!!!!! Valószínűleg túltelítődött a szervezetem és allergiás reakcióim léptek fel. Hát nem volt egyszerű ez a néhány hónap az életemben….de nem bánom….ha ez kellett a gyógyulásomhoz…hát legyen!!!!!!!Egy nehéz pillanatom volt a betegségem ideje alatt , mégpedig amikor kihullott a hajam, mert hát valljuk be őszintén ki ne rettenne meg attól amikor egy ismerős arc néz rá vissza a tükörből kopaszon!!!??? Kb. 3 percig zokogtam majd a pici fiacskám olyat mondott ami a lelkembe égett: „ Anya te pont olyan vagy mint eddig csak most nincs hajad!” És milyen igaza volt….egy percet sem szomorkodtam miatta többet. SŐŐŐŐŐŐT…imádtam a kopaszfejemre folyatni a vizet fürdéskor és a frizura készítés sem vett el semmit az életemből. Reggel felkötöttem a színes kendőimet és irány.

A 4. kezelés után 2014. április 10-én megkezdődött az 5 éves hormonterápiám, ami annyit takar, hogy naponta szedek hormontablettákat és 28 naponta pedig kapok egy szurit. Viszonylag jól viselem……hőhullámaim mára már alább hagytak…..sajnos az egyik rossz mellékhatása a hajhullás nálam, de ez legyen a legnagyobb bajom!!!!!

Na szóval mára úgy érzem szépen kezd megváltozni az életem……már nem próbálok senkinek megfelelni csakis MAGAMNAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! És ez JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!

Túl vagyok az utolsó rekonstrukciós műtétemen is. Sokat morfondíroztam rajta, hogy kell e nekem újabb műtét csak azért, hogy újra cicis legyek!!!!!???????  De őszintén szólva most már nagyon élvezem, és IGEN élvezem, mert igaz, hogy nem a mellünktől vagyunk és leszünk NŐK, de én jelenleg nagyon boldog vagyok a 2 szépséges cickómmal!!!!!!!

Igyekszem kihasználni az élet minden pillanatát és élni azzal a lehetőséggel, amit az élettől kaptam……a 2. ÉLETEMET!!!!!!!!!!

És akkor most itt szeretném felhívni a figyelmét minden hölgytársamnak, hogy az önvizsgálatot nem illik ám elfelejteni havonta elvégezni, tudniillik életet menthet, hiszen az időben felfedezett mellrák jó eséllyel 100 %-osan gyógyítható!!!!!!!!!!!

Millió puszi és ölelés Mindenkinek!!!!!!!!!

 

Bodnár Erika

2014-ben, a Szűrések Éjszakáján kezdődött mellrákos életem. A Munkahelyemen
hallottam erről a jó kezdeményezésről, és azonnal eldöntöttem, hogy zárás
után megvizsgáltatom magam a budai Szent Imre Kórházban. Mivel 53 éves
vagyok, kétévente kapok behívókat szűrésre, ezekre mindig elmentem, és nem
tapasztaltak semmilyen rendellenességet.
Ez is olyan volt, mint a többi, kivéve, hogy a vizsgálatot végző hölgy még
kézzel is átvizsgált, (ezt korábban nem tették meg), de semmit nem érzett.
Kb 3 hét után jött a telefon, hogy "visszatapsolnak", és bár igyekeztem
elhitetni magammal, hogy biztosan nem jól sikerült a felvétel, de valahol
mélyen már tudtam, hogy ez valami komolyabb.
A mammográfia során pedig már biztos is voltam benne, újabb és újabb
felvételeket kért dr Tompa Tamás, majd UH is megvizsgált, és azonnal
átkísért biopsziára. Ott már egyre többen nyüzsögtek körülöttem, és
nyugtatgattak, hogy nem is olyan nagy ez a csomó, csak szabálytalan alakú
/12-14 mm/. A mintavétel elég nehezen ment, alig érte el a tű a daganatot,
olyan mélyen volt, közel a csonthoz. Ekkor már sírtam, rámtört a
kétségbeesés, az egyedüllét, a "miért pont én?" keserűsége.

Összeszedtem magam, és kitámolyogva a kórházból "lefuttattam több
programot' :
- Szültem két gyereket, szoptattam, nem dohányzom, nem vagyok alkoholista,
közel húsz éve rendszeresen mozgok, aerobik, tánc - akkor most mi van?

- Eszembe nem jutott, hogy meghalhatok, hittem az orvosoknak, akik ez előbb
azt mondták, hogy még kicsi a daganat, valószínűleg időben kaptuk el - de
hogyan tovább?

- Két fiamnak mondtam el először, akiket a válásom óta egyedül nevelek,
mert muszáj volt valakinek azonnal elmondanom. Bele sem gondoltam, mekkora
ijedelmet okoztam nekik ezzel, ők nem tudhatták, amit én már akkor tudtam,
milyen elszántsággal indulok neki, ők nyilván a legrosszabbtól félt/ett/ek.

Aztán megjött a biopszia eredménye, rosszindulatú daganat, irány az
onkológiai bizottság. Ekkor már nem féltem, csak megoldandó feladatként
csináltam végig mindent, amit mondtak, és így visszatekintve mondhatom,
hogy ami akkor veszteségnek tűnt, mára nyereséggé vált.

- Az onkoteamben megismerkedtem dr. Kelemen Péterrel onkoplasztikai sebész
főorvossal, aki épp akkor lépett be a szobába, amikor én kerültem sorra.
Lazán, mosolyogva végigmért, és megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha csinálna
nekem egy "hetyke  kis cicit"?  Nem tudtam nemet mondani :)
Igy lett egy mellmegtartó műtétem, mellkisebbítő plasztikai műtét
keretében, tehát most van egy 1 éves, és egy 53 éves cicim. És tényleg
hetyke.

- Nem kellett kemo, amitől rettenetesen féltem, csak a műtét után 25 sugár,
amit minden gond nélkül végigcsináltam, kentem a bőrömet Radiocare-rel, és
semmi baja nem történt, a közérzetem végig jó volt. Már ekkor, magamtól
használtam  egy "megszemélyesítő" technikát / a sugárkezelés hangját
győztes katonák masírozásának gondoltam, akik eltakarították a daganatos
sejteket/ - amiről később, a Simonton tréningen derült ki, hogy milyen
hasznos lehet.

- Kisebbik fiam ekkor Londonban dolgozott, mihelyt megvolt a műtét
időpontja, azonnal, ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy hazajön,
hogy velem legyen. A szüleim kétnaponta jártak hozzám Miskolcról a Szent
Imre Kórházba, 76 és 78 évesen. Nem volt könnyű döntés, hogy hol
végeztessem el a műtétet, szülővárosomban, ahol otthon könnyebben
lábadoznék, vagy távol mindenkitől, de jobb technikai felszereltség
közelében? Kelemen doktornak nagy szerepe volt a döntésemben, az állandó
mosolya, ugyanakkor mély embersége hamar meggyőzött. Ugyanakkor nem volt
könnyű a kórházból egy sivár albérletbe menni lábadozni, csak 3 hét után
mertem hazaautózni Miskolcra, a saját lakásomba.

- Ebben az időszakban épp munkahelyváltásom volt, az új helyen egy hónapja
dolgoztam, próbaidőn, mikor mindez kiderült. Korrekt módon közöltem a
főnökömmel, hogy mi a helyzet, nő létére még kicsit sírt is velem, és
bizonygatta, hogy megértenek. Aztán a műtétem után néhány nappal
megkérdezett, mikor tudok visszamenni dolgozni? Nem tudtam erre mit
felelni, hiszen honnan tudhatnám én azt? És a következő nap már azzal
hívott fel, hogy felmondtak. Ott álltam - ültem bambán, hogy akkor most mi
lesz? Hogy keressek munkahelyet frissen műtve, sugárkezelés előtt? Aztán
kiderült, hogy nem jár táppénz,mert próbaidő alatt indoklás nélkül fel
lehet mondani - két hónapig jártam fűhöz-fához, mert nem akartam ezt
elhinni. Ebben az időszakban szüleim segítettek, de nagyon nehéz és
megalázó helyzet volt. Azóta lett sokkal jobb munkahelyem, és kapok
rehabilitációs ellátást is, tehát anyagilag megnyugodhattam.


- Sok ismerőstől búcsút vettem, róluk már nem tudom írni, hogy barátok, bár
korábban azt gondoltam. Viszont a lányok, akikkel a középiskola óta szoros
köteléket alkotunk, mindig velem voltak, támogattak. És a legfontosabb:
fantasztikus lányokat, asszonyokat ismertem meg a betegség által itt az
Egyesületben, ahol azóta önkéntesként is dolgozom, teljesen más dimenzióba
helyezve ezáltal magam és a munkám jelentőségét. 

 

 

Regős Nóra

 

Tavaly december fürdésnél vettem észre egy csomòt a jobb mellembe. Január elején nőgyògyászhoz fordultam megmutatni mire Ő továbbküldött UH-ra a Margit kòrházba. Hamar kaptam is időpontot, mammográfia után UH következett ahol pluszként megnagyobbodott nyirokcsomò is mutatkozott... egyből biopszia és aspiráciòs cytològia. Az eredményt két hét mùlva kaptam kezembe, rosszindulatù daganat, Grade III, tripla negatìv. Azonnal felkerestem a kòrház éppen rendelő onkològusát, Dr. Boér Katalin osztályvezető főorvost. Nagyon kedvesen, készségesen fogadott, teljesen kiborulva, sirva tértünk be hozzá a férjemmel és akkor mondott szavai csengnek mindig a fülembe:"nyugodjon meg, meg fog gyògyulni"! Majd közölte Velem, h mivel bimboudvar alatt van a dög, igy egész mell eltávolìtás lesz. A sebésszel azonnal egyeztetett egy konzìliumot. 2 nap mùlva mentem a sebészhez aki szintén egy nagyon kedves, emberséges, jò humorù férfi, Dr Mihòk András főorvos. 2 hét mùlva február 16-án már a műtőasztalon voltam. A műtét körül és utána is minden rendben zajlott, a végleges szövettan kiegészült, h 4 db nyirokcsomò érintett. Onkoteam döntése alapján 6 kemòt és sugarat irtak elő. Március végén megkezdődtek 3 hetente a kemok, amiket egész jòl viseltem. Jùlius 09-én kaptam az utolsò kezelést ahol legnagyobb örömömre Velem örült a Mellrákinfò Egyesület egyik önkéntese is, Ősze Kata.Jùlius 28-án kezdődik a sugárkezelésem az OOI-be, amiből 25 darabot fogok kapni.
Hiszek a gyògyulásomban, pozitìv hozzáállásom és két gyönyörű gyermekem rengeteg erőt ad! 

 

 

Ősze Kata

41 éves koromban vettem észre egy reggel mosakodás után törölközés közben karomat felnyújtva,hogy a jobb mellemen egy luk van! karomat le engedve normális állapotú volt! Ekkor elkezdtem meg vizsgálni és 1 picike csomót éreztem! Nem ijedtem meg gondoltam én kis naív,hogy majd elmúlik,de nem múlt el!
Kis várakozási idő után irány az orvos ekkor már Anyukám mellét levették az OOI-ben és az ő orvosához mentem!
Elküldött biopsziára ami semmit nem mutatott ki,majd  időpontot kaptam mammográfiára ami 3 hónap várakozással járt már akkor!
Januárban mentem és Mammo után újabb biopszia ami igen fájdalmasra sikeredett! Eredmény 2 hét múlva! A lelet fagyasztásos feltárást javasolt. Azt se tudtam az mi nem mondott senki semmit!
Kicsit megint vártam,de ekkor már elkezdett fájni és szurkálni vagyis meg lett bolygatva és kedves szomszédom be vitt a Honvéd Kórházba ahol átirányítottak a sebészetre ahol egy doktornő meg vizsgált és közölte műtét!
Júlis 3.-án volt mellmegtartó műtétem majd kemo ami egy megelőző kezelés volt úgy hívják szendvics kezelés 3 kemo 25 sugár és megint 3 kemo ez nem volt erős tehát nem járt hajvesztéssel!  3 havonta majd 6 havonta utána évente kontroll!
Mindig volt ott valami a heg vonalban most már tudom nagyobbat kellett volna kanyarítani,vagy levenni!
Hol engedtem,hol nem ,hogy biopsziát vegyenek,mert az első alkalom nagy hatással volt rám és féltem!
Eltelt 10 év már éppen el akartunk búcsúzni az orvosommal  egymástól mikor a vizsgálatkor kiderült az a kis valami nőtt!
Újabb műtét még mindig nem vették le a mellemet,majd szövettan után 2 hónappal újabb műtét ekkor eltávolították! ez eddig 3 műtét volt!
Avval biztattak lesz helyreállítás mikor letelt a kivárási idő akkor közölte az Onkológusom,hogy szó sem lehet helyreállításról mivel többszörösen visszaeső vagyok! Na ekkor összeomlottam Ekkor már 53 éves voltam.
Irány a Pszichiátria azóta is járok kisebb nagyobb eredményekkel,mert a hangulat javítóktol nem igazán lett jobb a hangulatom!
Az első műtétemnél a férjemmel külön költöztünk 24 év után,majd idővel elváltunk! Volt egy barátom aki sok mindenen átsegített az első 3 évben azután ez is meg szűnt! Magamba zuhantam erőt vett rajtam az önsajnálat!!  4 év tünetmentesség után az Onkológusom mégis engedte a helyreállítást ekkor 57 éves voltam és akkor már volt egy Gyönyörű fiú unokám ami mindent feledtetett velem!
A Plasztikai doktorhoz barátnőm Erika vitt el bemutatni! Nagyon kedves orvos és nagyon bíztam benne!! A helyreállító műtét előtti fizikális vizsgálatkor amit az asszisztáló főorvos végzett a meglévő mellembe éreztem valamit,de nem szóltam!
Meg volt a hátlebeny átforgatás ami nagyon jól sikerült elég izmos és husos vagyok nem is fájt igazán ! Igen ám,de a meg lévő mellembe megmaradt a kicsi fájó érzés tapogattam,hát csomó!! Orvos ,mammo, biopszia pisztollyal 7 x szúrtak eredmény rosszindulatú csomó!! Újabb műtét  4 hónap várakozás mire besoroltak! mellmegtartó műtét ,majd közölte a sebész orvos,hogy kemo és sugár,de ez erősebb lesz! Tudomásul vettem!!
Kapta 4 kemot amiben volt piros is 3 hét után intenzív hajhullás,letolattam fodrásszal! Engem nem rázott meg lehet már nagyon edzett voltam! csinos paróka,kendők stb! 25 sugár és fél év alatt végeztem!
Csak a 4. kemo után hánytam addig nem!! Szerencsém volt szemöldököm szempillám meg maradt más minden kihullott ott is :) majd vissza nőtt!! :)
Mivel mindkét oldalon sugaraztak így a hónalj szőrzetemmel nincs gondom! Minden rosszban van valami jó :)
2 év várakozás után folytattuk a helyreállítást így már mindkét mellembe implantátum került! A meg lévő kicsit nem szép,mert a dekoltázsomba volt a csomó és doki alig tudta feltuszkolni az implit,mert a sugár annyira összeroncsolta a szöveteimet!
Kész lettem és nagyon boldog 59 éves koromra bögyös lettem és mindezt egyedül csináltam végig és csak magamért ! ekkor nyáron a születésnapomra kaptam 1 kislány unokát is és nagyon boldog nagymama vagyok!  4 éve tünetmentes és ez már így is marad,mert így akarom!!

Az idén nyáron leszek 61 éves tehát a mellrák után is van élet Én már csak tudom :)

 

Jancsik Györgyné vagyok. Júliusban volt egy nőgyógyászati műtétem semmi extra. 5,5 évet volt fent egy hormonos spirálom aminek nem voltak meg a jelzőszálai,és éreztem,hogy gáz van vele. A nőgyógyász szerint hormonzavart okozott. Augusztus végén találtam egy csomót a mellembe. Ismerős nőgyógyászhoz mentem a felesége kolléganőm volt.Ő tette fel öt éve a spirálomat!Megnyugtatott,hogy kimozdítható a csomó nem lesz baj. Mamográfiára küldött. A másik mellemben is találtak hasonló szoloid képletet nem mutatta ki semmi a rosszindulatú elváltozást. Tűbiopsztriára küldtek.Én elmentem a nőgyógyász testvéréhez Magánklinikára.Azt mondta nem böködi holnap kiveszi,mert ez egy fibroadenoma nagyot kéne tévednie ha nem. Másnap helyi érzéstelenítésben meg volt a műtét. Igen ám ,de a szövettan csak nem akart elkészülni. Kb 5 hetet vártam rá.Már kétszer voltam varratszedésen akkor mondta a tanár úr,hogy felhívta a patológus,hogy nézegeti,mert neki nem egyértelmű. Aztán megkaptam postán az eredményt.Érteni nem értek,hozzá,de láttam,hogy rossz.Utólag megtudtam ,azért kaptam postán ,mert tudták,hogy az unokatestvérem patológus,de ő már nyugdíjas nem dolgozik. Természetesen kérte a leletet,hogy küldjem el neki.Ő azt mondta próbál a helyes irányba terelni,de nem ő a kezelőorvosom,és ez az ő feladata. Közben azt,mondta,hogy ehhez a szövettanhoz ezernyi kérdése lenne ő ezt el se fogadná.Igaza lett. A szövettan szerint mikropapilláris carcinomát írtak le meg nyirokcsomóáttétet amit nem is néztek. Én pajzsmirigy beteg vagyok hat éve azt gondolták onnan eredhet. Elmentem onkológiára Nagyatádon ahol élek.Elkezdődtek a vizsgálatok tumormarker csontizotóp ct minden negatív. Apajzsmirigyemből vettek mintát negatív .Elküldtek Kaposvárra még egy maamográfiára a másik mellemben lévő csomó miatt.Vettek tűbiopsztriát megbökték a nyirokcsomómat negatív lett. A biztonság kedvéért szövethengert is vettek negatív lett. Itt Kaposváron felküldtek az Onkológiára mondván,hogy Atádról úgy is ide küldenek,és még kell egy Mri.Az onkológián a doktornő nyitott ajtónál közölte az asszisztensével,hogy ő nem ér rá csinálja meg a papíromat és kérdezzen ki.Szóval én már akkor tudtam,hogy oda soha nem fogok visszamenni a Kaposi Mór Kórházba.Atádra vittem vissza az eredményeimet,de az Atádi doki nekik adta,fel onkoteamra.Ez a kedves doktornő aki nem is látott ő volt a bizottság feje. Teljes emlőeltávolítást javasolt nyirokcsomókkal együtt.Én ebbe nem egyeztem bele mivel,a a Magánklinikáról is folyamatosan keresett a tanár úr aki műtött,és egyfolytában ő is azt mondta nem jó a szövettan.Unokatestvérem segítségével eljutottam Pécsre ahol az Onkoterápiás Intézet igazgatója kikérte a szövettani mintát. December elején lett a végleges eredmény amit egy emlőspecialista patológus vizsgált. Nem áttét hanem elsődleges daganat,és nem mikropapilláris carcinoma hanem carcinoma ductale infiltrans.A méretek,és,hogy triplanegatív az stimmelt. Már eddig is maga volt ez az egész a pokol. Közben készült egy pet ct hála az égieknek negatív lett.Pécsett is készítettek mamográfiát ez is rendben. Az onkoteam döntése a kemó és a sugár.Műtétem úgy néz ki nem lesz.De a kemót nagyon javasolják a daganat biológiai jellemzője miatt.Hát rettegek allergiás vagyok a pajzsmirigy gyógyszeres kezelést is abbahagyták anno nálam.Kérdésedre válaszolva a kemot Pécsen veszem fel a Megyei Kórházban. Szeretném kérdezni,hogy ezzel a diagnózissal is jól vannak e a többiek?Gondolom a triplanegatívitás miatt csak ők is kemot kaptak??Én jelenleg C vitamint ,D3 vitamint ,E vitamint és Varga gombát szedek. Szerinted kemo előtt még mit kéne??Nagyon köszönöm a pozitív energiákat!Hát jó hosszúra sikerült,de ha ezzel én is segíthettek valakiknek már megérte. Ha szeretnéd megoszthatod a történetemet.Tanulság fontos,a másodvélemény nekem eddig a mellemet mentette meg,remélem,hogy az életemet is!Persze ha Pécsett is azt mondták volna,hogy nincs megoldás akkor beleegyeznék a műtétbe.38 éves vagyok van egy 17 éves nagylányom jó lenne ha túlélném ezt a szart.További szép estét neked!Hálás vagyok neked,így ismeretlenül is olyan mintha ezer éve ismernélek! 

 

 
Hegedüs Andrea vagyok, 1973.06.18-án születtem. Mivel nálunk anyai ágon mindenki mellrákos volt, így mióta "kinőttek" a cicijeim, minden hónapban önvizsgálatot tartottam, tökéletesen megismertem a cicijeimet, így mikor találtam valamit azonnal mentem megnézetni. 2003-ban két jóindulatú fibroadenomát vettek ki a jobb mellemből. A családi terheltség miatt elvégezték a BRCA gén vizsgálatot, ami negatív lett, ez kissé megnyugtatott, bár a vizsgálat eredménye után a professzor asszony azt mondta, hogy attól még lehet genetikai mutáció, olyan, amit nem vizsgálnak.
 
2013.06.18-án (születésnapom) találtam két csomót a bal mellemben. Az egyik a mellem belső felső negyedében volt. Ez tapintásra olyan volt, mint amit a jobb cicimből kivettek...de a másik teljesen más volt. Gyors telefonálás, időpontkérés mammora, uh-ra. Persze hosszú heteket kellett volna várnom a városban ahol lakom, így írtam egy e-mailt az OOI-nek szerda este, melyre csütörtökön reggel jött egy telefonhívás, hogy pénteken keressem fel dr. Mátrai Zoltánt. Megtettem. Ő tovább küldött mammora, uh-ra. Mindeközben csináltak sima biopsziát és core biopsziát is. Melyek eredménye egy fibroadenoma és egy értékelhetetlen lelet lett. Sajnos egyik sem igazolt egyértelmű eltérést. Ekkor MR-re küldött Mátrai dr., ami igazolta, hogy valami gond van, újabb core biopszia következett. Mivel a jóindulatú csomókat is kivették volna, így kaptam már időpontot műtétre. Nem aggódtam, mert a core biopsziát végző doktornő is azt mondta, hogy „menekül” a tű elől és ez jó. 5 nappal a műtétem előtt kaptam egy telefonhívást, Mátrai doktortól, aki megkért, hogy menjek fel minél előbb beszélgetni, mert nagy gond van.... Telefonáltam a férjemnek, aki azonnal jött értem és együtt mentünk. Egész úton hallgatunk mindketten....Elég sokat vártam, hogy végre megtudjam, hogy mi történt. Bár a lelkem mélyén tudtam... A főorvos úr annyit mondott, hogy Andrea ez rosszindulatú lett....sírva fakadtam...hagyta, hogy kisírjam magam, majd azt mondta: - Tudom, hogy most nehéz, és hogy elveszettnek érzi magát...de ha elfogadja, én nyújtom a kezemet és kivezetem az erdő sűrűjéből. Innentől tudtam, hogy jó helyen vagyok, jó kezekben vagyok.
Következő héten megműtött.
A bal mellem alsó külső negyedét eltávolította, kivett 4 db fibroadenomát és mivel az őrszem nyirokcsomó pozitív lett a teszten, így kivette az összes hónalji nyirokcsomókat is. 21-ből 2 volt érintett.
A szövettanom: Invazív ductalis carcinoma. Solid, intermedier és fokálisan high grade DCIS comedo necrosissal. Peritumorális (nyirok) érinvázió kiterjedten jelen van. Grade III. ER 100%, PR 30%, HER2 negatív. Ki67 45%. Nottingham Prognosztikai Index: 5,36 Mérsékelt prognózisú csoport II. (4,41-5,4) Ez nem a legjobb, de szerencsére nem is a legrosszabb.
6 kemót kaptam (3 FEC, 3 TXT), 33 sugarat, most endokrin terápián vagyok. Ez, háromhavonta egy szuri, napi két tabletta 5 éven át.
 
A férjem minden kezelésemre jött velem. Kemóra, ami után borzasztóan voltam, de ő rendületlenül ápolt és cserélte a vödröt....sugárra, ami 33 napon át tartott. Mindennap felült velem a vonatra és elkísért.... Borotválta a fejemet, hordta a parókámat, hátha kedvet kapok hozzá. Úgy érzem, hogy megerősítette a kapcsolatunkat ez a betegség. Csodálatos családom van, remek gyerekeim...büszke vagyok rájuk, mert nekik sem volt könnyű az elmúlt év, mégis kitartottak és bíztattak, de legfőképpen szerettek.
 
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyszerű emberekkel dolgozom együtt. Mind végig támogattak és bíztattak, hálás vagyok nekik is.
Remek csajokkal ismerkedtem meg, akik szintén sorstársak, akik rengeteg biztatással és tanáccsal megkönnyítették a kezelések elviselését, a teher cipelését. Akik megértettek és pontosan tudták, hogy min megyek keresztül. Megtanultam, az apró dolgoknak is örülni, és élvezni az életet. Azt biztosan tudom, hogy nem élhetem az eddigi életem úgy mint a diagnózis előtt, mert nincs még egy esély. Muszáj kilépni a mindennapi mókuskerékből, és időt szakítani magunkra. Ez nem pénz vagy idő, hanem egy döntés kérdése. Az életmódváltást nem könnyű elkezdeni, de nem is lehetetlen, hisz még nekem is siketült.

 

 

Szakál Réka vagyok, idén töltöttem a 39. évem, boldogságban. Van egy 18 éves fiam, akivel és aki miatt végig csináltam az egész tortúrát. Nos, 6 éve boldog párkapcsolatban éltem, hittem én. Akkori párom, december 24.-én lévén szent este, meglepetésként bejelentette már nem szeret és úgy döntött lelép. Áprilisig húzódott a dolog, mondván nem talál albérletet. Számomra elég fontos volt a kapcsolatunk, 10 év után Ő volt az első komoly kapcsolatom. Szóval szakítottunk, egy világ omlott össze bennem, úgy láttam nincs kiút, elvesztem, falat építettem magam köré és sírtam. Sírtam éjszaka, sírtam nappal, délután, munkahelyen, otthon, minden hol. Jobbára magamat hibáztattam, kerestem a hibát, hol rontottam el? Nem kaptam választ, ez ment 2011. Áprilisától, 2011. júliusáig. Aztán megráztam magam, átrendeztem a házat az életem és felálltam. Éltem tovább az egyedülálló nők életét, elmentem dolgozni (4 műszak), hazamentem, mostam, takarítottam, vasaltam, neveltem az akkor 15 éves fiamat. Amikor kezdtem lelkileg és anyagilag helyrejönni a munkahelyemen megnyomtam a jobb mellem egy picit. Fájt, nagyon, azonnal mosdó gondolván, biztos ismét kijött a merevítő. Hát ez nem a merevítő volt, egy babszemnyi csomót találtam, ez 2011. November.5.-én volt. Rohantam onkológushoz aki fogadott is 2011.November.7.-én, azonnal átküldött emlő szakrendelésre, onnan Hatvan Sürgősségi Mammográfiára, mell ultrahangra. Mivel gondoltam nagy a baj, felhívtam a barátnőmet (Apcon lakik) jöjjön be Hatvanba, mert ezt egyedül nem biztos, hogy végig csinálom. Az ultrahangon egy kedves orvos (FÉRFI) csak el nem ásott olyan finoman közölte, hogy olyan rosszindulatú mellrákom van, hogy csak na, de áttétek is vannak a hónalji nyirokcsomóban. Finom volt, megértő és bátorító, sírva jöttem ki a kezemben egy halom felvétellel, A4 lappal tele Latin szöveggel, amit nem értettem. Kinn elsírtam magam a barátnőm vállán, Neki már el tudtam mondani, hogy szerintem nagy baj van. Első gondolatom, persze az öngyilkosság volt, de mi lesz a gyerekemmel aki mindent jelentett nekem. Kifogja felnevelni, hogy fog nélkülem élni, hisz az apja nem kíváncsi rá. Szóval ismét megráztam magam és mentem vissza Gyöngyösre az orvosomhoz, nem kevés kérdéssel. Félelmem beigazolódott, igen agresszív HER2 ^+, nyirokcsomóban áttétes mellrákom van, jelezte az orvos. Arcát látva, kicsit döbbent volt Ő is. Semmi panaszom nem volt, konditerembe jártam, 4 műszakban dolgoztam, túlóráztam, éltem az életem. Ez mind megváltozott abban a pillanatban, mi lesz most tettem fel az ironikus kérdést? A jobb mellemet le kell venni, illetve a jobb hónalji nyirokcsomókat ki kell venni, majd kemo és sugár. Jó kilátások, ez volt 2011.10.07.-én. a névnapom 10.10-én van, szóval az ajándék letudva. Munkahelyen be kellett jelentenem, mert határozott idejű szerződésem volt, van, nem szerettem volna elveszíteni a munkahelyem, ebből élünk, tartom fenn a lakást és nevelem a fiam. Főnökök hada várt az irodában, 7 FÉRFI és mind engem és a melleimet néztek, kicsit megalázó volt, de dolgozni akartam. Jött a tortúra, altatóorvos, onkoteam, tumormarker, stb, rohanás, orvostól munkába, gyereknevelés telefonon. És meglett az időpont a 2012 évi első emlő maszektómia az enyém, 2012.01.02 reggel 8-kor első műtétes vagyok. Hurrá, Boldog Karácsonyt, Még Boldogabb Új Évet. A fiamnak és a szüleimnek meg kell mondanom. Anyu sírt, amikor hazamentem szinte mindig, apu sosem mutatta ki az érzelmeit, a fiam szintén sírt 16 évesen és azt kérdezgette, miért az Ő anyukája, mi lesz majd vele. Jó évet zártunk, fergeteges szilveszteri bulin vettem rész, amin én nagyon jól éreztem magam. A falu szava persze megszólt, koporsószöggel milyen jól mulatok. Igen jól mulattam. 2012.01.02 reggel fél 7-kor jelentkeztem Gyöngyös Bugát Pál Kórház Sebészetén, wellness hétre, koffer, zene, minden ami kell. Kaptam  egy szép fényes 5 ágyas szobát, én voltam a legfiatalabb és az egyedüli mellrákos az egész osztályon. Happy voltam, szóval ébredés után benn a család, csak a fiam nem engedtem, mondtam, hogy fáj, de nem éreztem semmit. FÁJT NAGYON,  a lelkem, a nőiességem, az életem. De másnap új reggel virradt, a nap is kisütött és felkelhettem, mentem Dokival elbeszélgetésre. Azt mondta: -Sok csúnyaságot látott már, de a kis kurta farkú malac ott szaladgál körülöttem. 1hét kórház, csövek, lelkem, és még sorolhatnám.  2012.Január 24.-én elkezdtem a kemót, olvastam sok pozitív és még több negatív dolgot. Három hetenként, hétfőn megkaptam, csütörtökig szabadság mert hánytam mint egy terhes nő. Dolgoztam a 6 hónap alatt amíg a kemót kaptam, aztán jött a 25 sugár, megégtem, belül kiégtem, munka után Pest Kék golyó, munka előtt Pest Kék golyó. De eltelt 7 hónap és egészséges lettem, ez felbecsülhetetlen. Aztán megtudtam, hogy a kemó alatt nem is kelett volna dolgoznom, járt volna a közgyógy, illetve leis százalékoltathattam volna magam. Utólag minden turpisságra fény derült. Aztán 1év tünetmentesség után, lebenyes pótlás, majd fél év után megkaptam az implantátumomat, és végül 2014.03.23.-án korrekciózták a bal mellemet a jobbhoz. Azóta is edzek, keményen konditeremben, mert kapom ám a nem kis 3 havi hormon szurikat, napi 20 mg hormontablettát, ami nem kevés súlyingadozást eredményez. 

Szóval, lassan 3 év után ismét a réginek mondhatom magam. Van két formás cicim, munkahelyem, egészségem, gyerekem, lakásom, kocsim. Párkapcsolatom nincs, mert még fusztrál a rengeteg külső és belső seb, ami máig megmaradt. Illetve a félelem, ami az éves kontrollok előtt előjön. A lelkemmel senki nem foglalkozott és foglalkozik, senki nem mondja honnan kérhetnék segítséget, vannak terveim,amiket szeretnék véghez vinni. Igen van BAKANCSLISTÁM amit meg szeretnék valósítani.

 

Andrea vagyok, 41 éves, 4 gyermekes édesanya és 22 éve feleség. 2013 novemberében észleltem egy kis tumort a bal mellemben, ami sajnos elképesztő intenzitással növekedett. Elkezdődött a versenyfutás az idővel. Ami persze lehetetlen feladat. De ami embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges. (Itt jegyezném meg, hogy én hiszek Isten szeretetében és jóságában, bár sok kérdésre nem tudom a választ. Tudom, hogy ez sokaknál kiveri a biztosítékot, főleg, ha egy ilyen drasztikus beavatkozáson átesett, egy mellű nő ír ilyeneket. De erre visszatérek később.)   Kétségbe estem, napokat töltöttem az internet előtt, mert ugye "a tájékozott beteg a jó beteg" :). Egy célom volt: TÚLÉLNI!!! /édesanyámtól 40 éves korában búcsúztunk el, emlőrákja volt, bal mellében :((( / És itt jegyzem meg gyorsan, hogy a genetikai eredményem NEGATÍV!!! Nem öröklődő emlőrákról van/volt szó az esetemben! :))) Van 2 leányom és egy húgom, miattuk is, ez FANTASZTIKUS HÍR!!! + amiatt is, hogy nem öröklöm édesanyám sorsát.

Az emlőrák kockázatát növelő statisztikáról csak annyit, hogy 20 évesen szültem az első gyermekemet, 7 éve a negyediket, mind a 4 gyermekemet szoptattam, a legkisebbet 2,5 éves koráig,soha nem voltam elhízva,  nem alkoholizálok, soha nem dohányoztam, mozogtam eleget - 4 gyerkőc mellett lehet :), de tornázni is jártam- és ugye nem is örököltem. Kihagytam valamit? Nálam ez zsákutca. Nem lehet semmire sem fogni, hogy miért alakult ki, lett és pont. Egyébként pedig a miérteken vekengeni fölösleges időpocsékolás, mert lehet, hogy soha nem kapjuk meg a választ és akkor csak toporgunk egy helyben, egyre reménytelenebbek leszünk, ahelyett hogy haladnánk előre az életben.

Szóval sok segítséget kaptam: szedjek D3 vitamint nagy dózisban (12000 NE naponta) - utána olvastam, emlőráknál tényleg hatásos lehet, és vérből meg tudják állapítani elegendő-e a szervezet D vitamin ellátottsága, háziorvos is írhat beutalót erre, akkor fizetős kb. 1500-2000 Ft- , valamint a Varga féle gyógygombákról hallottam eredményeket. Személyesen Varga úrhoz mentünk el a férjemmel egy konzultációra, aki azt javasolta szedjem a Vitanax PX4-et, Flavogegint és Acerola C kapszulákat 3×2 naponta, ha a szövettanom (akkor még nem volt eredményem) Her2 pozitív, emeljem az adagot 3×3- ra. Ezeket mind szedem is a mai napig és nagyon jó tapasztalatokról számolhatok be! Túl vagyok (2014. jan. 10.) egy bőrkímélő technikával végrehajtott emlő eltávolító műtéten - nagyon :((( hogy nekem nem ültettek be rögtön expandert, így lélektanilag és gyakorlatilag is birkózom az emlőprotézis kellemetlenségeivel-  6 FAC kemó kezelésen is túl vagyok és mindezt "csont nélkül". Időre fel tudtam venni mindet, nem kellett halasztani egyet sem a rossz véreredmény miatt, mert olyan nem volt.A vérképem mindig hibátlan volt, ahogy dr. Pintér Tamás onkológusom fogalmazott: "Maga nagyon bírja ezt a szert! :)) " Bár én sokszor nem így éreztem. A második kemó volt a legrosszabb. Akkor panaszkodtam is a kedves Tamásnak, hogy ha ez végig ilyen lesz én nem bírok ki ebből hatot. Akkor kaptam az első hányás csillapító infúzióhoz még 3 adalékot - szteroidot, gyomorvédőt- és attól jobb lett. Így aztán KIBÍRTAM :)). Persze én is hánytam, volt hogy 2 hétig émelyegtem kemó után, a jobb karom a negyedik kemó után kezdett el fájni, de azt mondták ez elmúlik, tényleg javulgat :) . Ééééés!!! :))) 2014, MÁJUS 26-án megkaptam az UTOLSÓ KEMÓMAT!!! TÚL VAGYOK A NEHEZÉN!!! :))) Mivel nem volt nyirokcsomóban áttétem és a teljes emlőállományt eltávolították, amiben 1 db 27mm-es daganat volt és a többi ép, egészséges szövet, így  sugarat nem kapok. Ujjééé!!! :))) Hormonkezelést rebesgetnek még, de gyakorlatilag 3-szorosan negatív daganatom volt (Her2 negatív, ösztrogén 20%, progeszteron 0%) és mivel nem volt hormonfüggő, nem biztos, hogy ezt a hormonterápiát bevállalom...Még annyit muszáj elmondanom, hogy a tumorban a rákos sejtek 90%-os agresszivitással szaporodtak. Amikor kérdeztem az orvost mit tehetnék, tudok-e valamit én tenni, hogy ez a százalékos szám kisebb legyen, vagy az orvosok tudnak-e tenni ez ellen valamit, a válasz: NEM. Ez durva volt. Ott szembesültem igazán azzal, hogy az emberi erőfeszítés véges.

És persze kopasz vagyok, nincs szempillám és szemöldököm és talán a két utóbbi zavar a legjobban. A parókám csini, de én úúútálom, ebben a nagy melegben - trópusi hőség júniusban, Pesten megdőlt a meleg rekord- borzasztóan kellemetlen. Hiányzik a bal mellem, a protézis melegít, izzadok alatta mint a ló, hőhullámaim vannak. De ez nem fáj, csak rossz. Ámbár van, hogy ez is pont elég ahhoz, hogy a béka feneke alatt érezzem magam :)), és ne legyenek pozitív gondolataim. De mindenkinek üzenem, aki ezzel a betegséggel küzd: NE LEGYÜNK MÁR MAGUNKHOZ OLYAN SZIGORÚAK!!! Igen, van hogy fekáliás napunk van és padlón vagyunk. DE!!!! A GYŐZTEST A VESZTESTŐL NEM AZ KÜLÖNBÖZTETI MEG, HOGY A GYŐZTES NEM ESIK EL SOHA. HANEM AZ, HOGY FELÁLL, MIUTÁN ELESETT!!!! :)) És ha nem megy egyedül, mert van hogy nem tudunk felállni egyedül, akkor kérjünk, és kapunk segítséget!

Rengeteget tudnék mesélni az álmaimról (furcsa álmok a betegséggel, a lelkemmel, gondolataimmal kapcsolatosak, de előre vittek a gyógyulás útján), az édesapám fantasztikusságáról - akinek most piszok nehéz, mert 23 éve édesanyámat kísérgette kemóra, most meg engem-,a férjem óvó, védő szeretetéről, a barátaimról, akik bátorítanak, pót anyukámról, aki minden kemóra elkísért (egyébként kolléganőkből lettünk lelki társak), idegenekről, akikkel nem találkoztam még soha személyesen, de a barátnőm/rokonom barátja vagy testvére és imádkoznak értem...Ezek nem apróságok!!! Ezek fontos dolgok, amelyek nélkül száraz, kietlen pusztaság lenne az életem és nem tudnék felállni a padlóról.

Furcsa egy KÓR ez.... Amikor beteg vagy, még benned van a tumor, úgy tűnik, hogy jól vagy. Nincs panaszod, nem fáj semmid, jól nézel ki....KÍVÜLRŐL, AKI CSAK NÉZ, AZT HISZI JÓL VAGY. DE BELÜL? OTT EZ A KÓR. Aztán elkezdődnek a kezelések+mellékhatásai, és úgy nézel ki, KÍVÜLRŐL mint aki borzasztóan beteg és van, hogy úgy is érzed magad+még szánalmasnak is, pedig akkor, vagy inkább ezek után leszel jól igazából. A látszat csal.

Még valami, amire ígértem, hogy visszatérek. Joggal kérdezheti valaki, azok után ami történt velem, hogyan hihetek még mindig Isten irántam való szeretetében és jóságában. Egy példával válaszolnék. A  gyermekeddel/szeretteddel biztos voltál már játszótéren, vagy sétálni, és hiába voltál mellette, mégis megtörtént, hogy elesett vagy leesett valahonnan és megütötte magát, fájt neki, sírt. Baj érte. Pedig ott voltál mellette, szeretted ugyan úgy folyamatosan, nem akartad, hogy megtörténjen, hogy fájjon neki, mégis megtörtént. Valahogy így vagyok ezzel a betegség kontra Isten dologgal én is.  Megtörtént, de ez nem azt jelenti, hogy engem, vagy bármelyikünket, kevésbé szeretne Isten. Persze azt sem jelenti, hogy nem voltam kiakadva kemó alatt és nem vádoltam Istent, hogy miért engedi, hogy mindez megtörténjen velem. Sok mély völgyben jártam ezalatt a 6-7 hónap alatt. Most már csak felfelé szeretnék menni, fel a hegyre, a tisztásra, ahol süt a nap és bársonyos a fű, hogy megpihenjek és gyönyörködjek a kilátásban.(ez volt az egyik fantasztikus álmom, ez a tisztás)

 

Braunné Móricz Kriszta vagyok, 1973. dec. 10-én születtem, két gyermekem van.

2013. április végén zuhanyozás közben egy csomót éreztem a jobb mellem külső felső negyedében. Megijedtem, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert 2 héttel azelőtt voltam a nőgyógyászomnál, aki végigtapintotta a mellem, és nem mondott semmit. Náthás is voltam, meg is kellett jönnie.

Minden nap nézegettem, de nem lett kisebb. Aztán visszamentem a nőgyógyászhoz, aki akkor sem ijesztett meg, csak annyit mondott, hogy:”el kellene menni egy mammora”, a biztonság kedvéért. Ez egy hétfői napon volt. Elkezdtem telefonálgatni a közeli kórházakba, de mindenhol csak hetek múlva volt időpont, nem hagyott nyugodni a dolog.

Aztán egy ismerős mondta, menjek el Tatára….fizetős, de gondoltam, egy „tizest” megér, hogy megnyugodjak… másnapra kaptam időpontot!!

Kedvesen fogadtak, megvolt a mammo, aztán várni kellett az UH-ra. Sokára hívtak be.

Amikor beléptem a sötét vizsgálóba, láttam, hogy nagyítóval nézegeti a dokinő a képeimet. Ezután elkezdődött a vizsgálat. Közölte velem: „Sajnos nem jó amit látok, mintát kell vennem a cicijéből, és a hónaljából is!”

Azt sem tudtam, hol Vagyok…megszúrtak, kicsit fájt. Felöltöztem, és szemtől szembe állt a dokinő velem, és közölte: ”mellrákja van, nyirok áttéttel!!! Meg fog gyógyulni, de hosszadalmas lesz. Kemo és műtét!! Meg kell várni a biopszia eredményét, de 99%!!

Álltam ott, nem értettem semmit…kifizettem a 10.000-et, és kimentem a rendelőből. Megálltam az utcán, benyúltam a zsebembe, és a telefonom után nyúltam. Meg kellett mondanom a férjemnek. Tárcsáztam, a gyomrom görcsben..felvette..rákos vagyok-mondtam, és elkezdtem rettenetesen sírni.

Néma csend..sírtunk!!

Hazavezettem, Ő felült az első vonatra és hazajött a munkahelyéről!

Az eredményre várni kellett egy hetet. Az maga volt a POKOL!! Nem aludtunk 3 éjszakát, csak bújtuk a netet, és gyűjtöttük az infokat. Kapaszkodtunk mindenbe, sokat sírtunk, és megtapasztaltuk milyen, ha a félelem beköltözik a házunkba. Leültünk a gyerekekkel, próbáltuk nekik elmondani..látták a félelmet az arcunkon, hallották a sírós telefonokat. De ennek ellenére minden úgy történt, ahogy azelőtt.

Eltelt az egy hét..Telefonáltam, de azt mondta az asszisztens, menjek be Tatára a Klinikára. A dokinő írtó rendes volt!! Elmagyarázott mindent, C4 rosszindulatú, nyirokáttéttel, kell vastagtűs mintavétel!!

Az OOI-be irányított azonnal. Másnap ott ültünk a sebész (dr Sávolt Ákos) ajtaja előtt összekapaszkodva, rémülten, kb 50 ember társaságában.

Aztán innentől felgyorsultak az események.

A sebész elküldött egy csomó vizsgálatra. Vastagtűs biopszia, csontizotóp, RTG, UH, labor. Aztán, jöttek az eredmények:csontizotóp negatív, UH negatív, RTG negatív. A biopszia eredményére várni kellett, de aztán 2 hét múlva meg lett az is!! Mellrák: carcinoma ductale invasivum, Grade III, Her2-. Onkobizottság döntött a neoadjuváns kezelés mellett, és 3 nap múlva jelenésem volt az onkológusnál.(dr. Rubovszky Gábor).

Ott ültünk egy pénteki délután abban a kis beugróban, már csak MI ketten. Irtó meleg volt, rosszul voltam..fájt a hasam, elmentem hányni.

Bementünk. Nagy megdöbbenésemre egy fiatal, szimpatikus-de nagyon fáradt ember fogadott minket. Beszélgettünk, minden kérdésünkre válaszolt. Egy hét múlva kemo!!! 3 FEC és 3 TAX volt a papíron.

A kemo napján hajnalban keltünk, a gyerekeket anyukámnál hagytuk előző este, és vonatra szálltunk. Fogalmunk sem volt semmiről, várt ránk az ismeretlen.

Vérvétel..”1000 „ember..Rubovszky rendelője „1500„ ember..ha nem látom a saját szememmel, nem hiszem el. Ólomlábakon járt az idő. Aztán végre felmehettünk a kemo kezelőbe Gáspár Évikéhez!!

Elmagyarázott mindent, és a remegő kezembe elindult a gyógyító „méreg”. Ez 2013. június 6-án volt, egészen pontosan.

A piros kemot nagyon szarul viseltem, mire hazaértünk vonattal, alig telt el egy óra, és én már hánytam, mint a lakodalmas kutya, de 3 nap múlva dolgoztam.

A harmadik után voltam MR vizsgálaton, és szépen zsugorodott össze a kis rohadék. Kaptam egy jelölő clippet is a daganatba, hogy a műtétnél könnyebben megtalálják majd. A 3. FEC után az a döntés született, hogy nincs műtét, kemo van tovább. Taxoterre következett..na, ettől nem hánytam, de kb 4 nap után minden bajom lett. Kegyetlen hasfájás, hasmenéssel, gyengeség, sebek a számban, izomfájdalom és láz!!!!

Sírás, rémület és kórház!

Szerencsére 3 napot voltam ott, mert „csak” a fehérvérsejt szám (fvs) lett nagyon alacsony. Akkor megismerkedtem egy korombeli lánnyal, Anikóval. Nagyon a szívembe zártam őt, de sajnos Ő már azóta Angyal lett.

Ezután a kórházi kalandom után úgy döntöttem, hogy itthon maradok betegállományban. A kollegáim első perctől tudták, hogy mi van velem, de valahogy nem érezték ennek a súlyát. Mindenkinek fontosabb volt a saját baja (fogszabályzó, nátha, gyerekbetegség, már nem is emlékszem)..

Az ötödik kemo után felkerestük a sebészt, Sávolt doktort. Higgadtan, nyugodtam elmagyarázott mindent, beszélgettünk, megnyugtatott!! Előjegyzett műtétre!! 2013. október 25.!!!

Az utolsó TXT után nagyon szarul voltam. Gondoltam egyet, és elmentem a Rubovszky doktor úrhoz, hogy nem vagyok jól. Mindenféle laborvizsgálatra küldött, aminek csak délután lettek eredményei..addigra el kellett mennie valamilyen konferenciára. Az ügyeletes (Dr Szabó Eszter) magához hívatott. Éreztem, hogy innen ma én már nem megyek haza..így is lett…trombózis, és tüdőembólia gyanú..pfff

Telefon mindenkinek, mert a gyerekeket reggel nem készítettem fel erre. A Tesómat kértem meg, hogy hozzon nekem legalább egy fogkefét, meg valami cuccot..nagy volt a rémület, de szerencsére mindenféle vizsgálattal kizárták, hogy bajom lenne. (egy hét volt a műtétig).

A műtét reggelén nyugalommal, félelem nélkül léptünk a kórházba.

Tudtam, hogy jó kezekben leszek, és VÉGRE kiszedik belőlem a dögöt. Teljes jobb oldali masztektómia, és nyirokirtás.

Nagyon sokat kellett várni, fél 2-kor került rám a sor. Minden rendben zajlott, felébredtem!!! Fájdalmam nem volt, mindenki nagyon kedves volt, tényleg, semmi rosszat nem mondhatok az OOI-re. Egyedül voltam a 4 nap alatt, sokat aludtam, sokat neteztem, és vártam a gyerekeimet látogatóba.

Sétálgattam a kertben, nagyon meleg volt, pedig már október vége fele közeledtünk.

A műtétet követő szövettan alapján szerencsére a sugárkezelést megúsztam!!! „csak” hormonkezelés kell!!!

Most ahogy írom a történetemet, felelevenednek az emlékek, és összeszorul a torkom. De MEGCSINÁLTAM!! ÉLEK, és jól vagyok!!!

Közben egy onkoterapeuta segítségével magamra találtam! Visszataláltam a helyemre! Azokról, akikről azt hittem a barátaim, hamar kiderült, hogy nem azok. Sokakat felhívtam, elmondtam, hogy mi a bajom..azóta sem kerestek! A kollegáim is hamar elfelejtettek, egyszer sem látogattak, nagyon minimálisan kerestek telefonon.(Azóta már nem dolgozom ott) Kaptam sok új ismerőst, néhányukról mondhatom, hogy barátok lettünk, és megismertem sok-sok kedves sorstársat!!

A férjemmel szorosabb lett a kapcsolatunk, mint valaha!! Nélküle nem tudtam volna végigcsinálni!

Büszke vagyok a fiaimra is, akik ezalatt az idő alatt egy kicsit felnőttek, de mi mindent megtettünk, hogy gyerekek maradhassanak!

A betegség megtanított újra nevetni, meglátni a jó dolgokat, és szeretni magamat!

Még hosszú út áll előttem, de végigmegyek rajta!

Köszönöm Borinak, hogy leírhattam a velem történteket!

 

Rita története

(...)Bori mondta, hogy feltenné a blogjára a történetem... Felvillanyozott a gondolat, elvégre nem minden nap adódik alkalom rá -bár adódhatna!-, hogy elgondolkodjak a történetemen, meg azon, hogy mi az, amit mondani szeretnék, mi az, amit érdemes tudni rólam.
...Elméláztam... Nem szeretnék csak és kizárólag arról írni, hogy mikor és hogy fedeztem fel a "gubómat". Persze erről is fogok, de fontosnak tartom azt is, hogy lásd egy picit, milyen ember vagyok, így a "szeretem-dolgokkal" fogom kezdeni: szeretem a psiztáciát, a koktélparadicsomot, az olasz konyhát, a hegedű hangját, a Sony Bravia reklámot, amiben sok szöcskelabda hömpölyög le egy dombról San Franciscoban, bolhapiacra meg turkálóba és kézműves várokba járni, és szemétből valami újat csinálni, kézműveskedni, bohócorrban takarítani, kertészkedni, levegőn száradó gyurmázni, biciklizni, vonzó férfiszínészekre nyálat csorgatni, szerettem egyszerre kávézni meg cigarettázni, hjaj és főzni, enni és aztán órákig beszélni róla, szeretem a Rózsavölgyi levendulás csokoládét, olvasni, apummal hawaii gitárt építeni és régi zenéket hallgatni és a nagy dívákról meg színészekről életrajzi könyveket olvasni, jó színdarabokat látni, aztán jól megkritizálni :), barátozni és barátkozni, koncertre járni és elereszteni a hajamat...és sorolhatnám a végtelenségig.
Ritának hívnak. 29 éves vagyok. Nem vogyak modellszerű szépség vagy alkat, de sugárzó, tehát szép vagyok. "Tudod, az a tipikus jó fej kiscsaj, akivel jó lógni"- tinikoromban általában a fúk így nyilatkoztak rólam...
Szeretek begubózni a Gubenembe. Ez korábban csak az illatos kékcsíkos ágyneműmet jelentette, mára viszolt tágult a kör, és csomó pozitív töltetű dolgot is gubennek, gubónak hívok: az otthonomat, a jóbarátomat, a jó dolgokat. A máknak is van gubója, meg szerintem a várandós kismamáknak is. És a kutyám sem az ólban lakik, hanem a gubenjében! A gubenben még festeni is lehet, mindent lehet, olyan kerek, hogy jut hely bőven mindenkinek!
Elgondolkodtató nem, hogy a tulajdonképpen a mellemben lévő csomó is egy pozitív gubó...?! Volt. :) Fürdés közben találtam 2013 késő nyarán. A dátumokra nem emlékszem, de arra igen, hogy másnap grilleztünk az alsópáhoki szőlőhegyen :)
Azóta sokat gondolkodtam, hogy mi lehet az oka, hogy a testem "ellenem" fodult: az biztos, hogy az utóbbi pár évben rosszul éltem, volt itt minden: stresszes munka, túlúra és még túlúra, elhanyagoltam magamat és a páromat. Mókuskerékmunka, rosszul alvás, szürke hétköznapok, és egyre fogyatkozó kreatív alkotás. Az is tény, hogy sokszor voltam beteg, volt itt minden a hétköznapi megfázástól egészen a stafilococcusig, ami a szememre "ugrott". Így utólag már tudom, hogy a testem figyelmeztetni akart, de akkor is háttérbe szorítottam magam. Sokszor azt éreztem, hogy nem vagyok jó helyen. Sem fizikailag, sem lelkileg. Ahol épp voltam ott nem voltam jelen, mert úgy éreztem máshol kéne lennem.
Az biztos, hogy sok mindent szívtam mellre, ennek meg is lett a következménye...
Tulajdonképpen egész megkönnyebültem, mikor az orvos közölte, hogy rosszindulatú rákom van. Az biztos, hogy nagy kő esett le a szívemről - fizikailag is a bal mellemben kb. a szívem fölött volt a csomó-, azt éreztem, hogy "na tessék, itt a bizonyíték a rossz életre, nincs mese, változtatni kell!" Meg kell oldani! És mi volt az első félelmem!? Az, hogy borul minden. Borul a megszokott rutin. Most már tudom, hogy nem kár érte, de azért morbid, hogy az ember mennyire bele tud szokni a rosszba, mert valahol a megszokott rossz is biztonságot ad.
Eleinte kikészített a vizsgálatokra járás ingáztam hónapokig, közben azon stresszeltem, hogy na vajon a munkahelyről elengednek e, és persze azon is járt az eszem, hogy mi lesz ha, másra leszek utalva. Nagyjából ezek voltak a félelmeim. Ráadásul a vidéki meg megyeszékhelyi kórházzal nem voltam megelégedve, úgyhogy úgy döntöttem, elfelejtem őket és a mammográfiás meg vastagtű biopsziás leletemmel mentem egyenesen az Országos Onkológiai Intézetbe Pestre. Mondanom sem kell, hatalmas a különbség a két vagy inkább három intézmény között. Csak annyit mondtam – az otthoni onkológusom javaslatára – az OOI-ben a portán, hogy „agresszív rákom van”, és 10 percen belül már egy sebész ajtaja előtt álltam. Meg se kérdezték, hogy miért nem a lakhelyem szerinti kórházban jeletkezem. Egyszerüen a leleteimet látva csak meg akartak gyógyítani.
Dr. Szollár Andrásnál kötöttem ki, aki igazán kellemes meglepetés volt; ő volt az első orvos, aki kezet fogott velem és bemutatkozott. (Mellesleg később álmodtam is vele, azt, hogy a jobb vállamra tetováltattam az ő hivatalos kígyós-serleges pecsétjét, hiába nagy hatással volt rám! :))
...Persze meglepődött, mert szerinte idézem: „túl fiatal asszonyka” vagyok a mellrákhoz, bár mostanában sajnos egyre gyakrabban találkozik vele. Nagyon jó visszagondolni erre az emberre: annyi odaadás van benne, minden kérdésemre válaszolt, mindent elmondott, arról is szólt, hogy hiába a sok műszer meg vizsgálat és a legjobb felszerelés, a sebész szemét egy műszer sem helyettesítheti, úgyhogy majd a műtőasztalon fog kiderülni a hogyan tovább. 
Ő műtött végül –másnak nem is hagytam volna :)-, tavaly december elején. A műtéttől nem féltem, inkább attól, hogy mi lesz utána. De azt mindenképp nagyon akartam, hogy megszabaduljak ettől csomótól ami belőlem élt, akár még azon az áron is, hogy le kell venni az egész mellemet. Hát végül le kellet, mert a mellemhez képest nagy volt a csomó, meg áttátet is talált a nyirokcsomókban, úgyhogy inkább mindent kiszedett, mint, hogy bármi rossz is bennt maradjon. Most van két vágásom: egy a hónom alatt egy meg keresztben a mellem helyén. Egyáltalán nem olyan, mint a filmeken, nem látom magam csúnyának, meg a hegemet sem. Sőt! A doktor általánosban 5-ös lehetett technika órán gombvarrásból, mert olyan heget szerkesztett, hogy enyhe túlzással öröm ránézni! :)
A fájdalomtól féltem, de nem volt, először azt hittem, hogy azért nem fáj semmim, mert egy Hős vagyok és jól tűröm, aztán rájöttem, hogy tényleg nincs! Kiiktatták az érzőidegeket -áldom ezért az orvostudományt!  Ez utóbbi miatt nem is éreztem a bal karom egy jó darabig, de nem hagytak a kórházban sem eltunyulni, mert már a műtét utáni 2. napon mentünk is gyógytornára, amit azóta is minden nap csinálok. De! Meg is lett az eredménye: a műtét után még egy poharat se tudtam megfogni, de napról-napra egyre ügyesebb lettem és két héttel később meg már egyedül mostam hajat. Ma meg már olyan, mint a műtét előtt. Hihetetlen az emberi szervezet, hogy menniyre gyorsan tud regenerálódni!
A kórház olyan volt, mint egy ötcsillagos szálloda, saját wc meg fürdő,  és panorámaablak és egy kedves szobatárs, aki úgy néz ki, mint Judi Dench, csak kopaszon -70 éves és Margit Néni. Annyit nevettünk, jó volt vele, komolyan, még hiányzik is! Az első nap megkérdézte, hogy:
-Te! voltál pszichológusnál?!
-Mondom: Nem!
-erre ő: Nah, hála istennek!-akkor jóba leszünk!
Pesze rögtön beavatott mindenbe, mert ő már öreg róka, rutinos kórházjáró matróna! Odahívott az éjjeli szekrényéhez és kihúzta a fiókot; azt mondja ezt nézdd meg! Tele volt piros pirulákkal...
Tehát az 1. szabály: Akkor is kell kérni fájdalomcsillapítót, ha nem fáj semmi-mondván: -ki tudhatja alapon- jó lehet későbbre!
Egyik este meg jött be nővér, kérdi, voltam e wc-n, mondom neki, hogy nem, már 2 napja nem pisiltem, jó azt mondja ebből katéter lesz, lerendezi a többi beteget és visszajön...
Na mondom, csak ezt ne! Na itt oktatott ki Margit néni megint:
Tök mindegy, hogy mit kérdeznek: Pisi, kaki volt-ezt kell mondani, akkor is, ha nem!
Nah, a nővérnek csengettem is, hogy jöjjön menjünk pisilni, jött is, alig tudtam kipréselni magamból valamit, de sikerült! Bocs, ha kicsit nyers vagyok lényeg, hogy a katétert elfelejthette! :)
Este meg a főorvos jött vizitelni: rám nézett és megkérdezte: „Kaki volt?” -én meg sűrűn bólogattam, és közben azon eszeztem, hogy hm... tanult ember és erre itt "kakizik"... :D Minimum székletet vártam tőle (ő meg tőlem:). Na mindegy, ilyen apróságokról szól ott az élet.
Hjaj, még egy vicces: Margit néninek is levették a mellét, nem nézte meg csak tapogatta-tapogatta a hült helyét, és talált valami gombócot, azt mondja ez meg mi?! Van itt valami... Erre én: -tán megcsinálták zippzárasra!!!-persze gurultunk a nevetéstől...
A doktorom is is nagyon figyelmes volt:  szerintem nincs benne a munkaköri leírásában egy csomó minden, mégis, pl.  már reggel 3/4 6 kor bennt volt és megkérdezte hogy vagyunk, ha kellett párnát igazított, és mindig volt egy-két jó szava hozzánk, és hát igen, a kötelező vizit mellett este is volt ideje benézni mielőtt hazament. Írtam neki egy verset :), Tandorisra sikerült:
" Ezúton is köszönet,
hogy ilyen szépen öltöget!
Így kíván Önnek sok kedveset!-
Rita, aki a gyógyulás útján ténfereg."
A műtét után hazajöttem, családdal vagyok. Őket jobban megviseli ez az egész, néha hallom, hogy anya sír, és valami rokont vagy ismerőst felhív, és panaszkodik. Apa meg sajnálja, hogy csak egy mellem van :) ő is néha pityereg emiatt. Piroska, hát ő meg Piroska, jó testvér nagyon!
Eszembe jutott még egy vicces: apa félve megkérdezte, hogy „Te, Döme, mi lett a mellbimbóddal?” Én meg faarccal csak annyit mondtam, hogy: „átmenetileg, amíg nem lesz új cicim, átvarrták a másik mellé.”-persze elhitte :-)
Általában vicces kedvemben vagyok, egész kinyíltam ettől a sok történéstől. Sokat nevetünk, barátokkal is a műtét után egyfolytában a nagy dudákra ittunk.  Igyekeztem nem nagy dobra verni a dolgot, csak a szűk baráti kört vontam be. Na nem mintha azt gondolnám, hogy nem kell beszélni róla. Dehogyisnem kell! De azért nem túl sokat.
Januártól kezdve járok kemoterápiára. Ez lényegében egy liternyi –színét tekintve piros-infúzió, és kb. 2 óra alatt csöpög le. Hát az első kemo hirtelen jött, mert előtte való nap csak megbeszélésre mentem az onkológusomhoz -Dr. Pintér Tamásnak hívják-, hogy átvegyük a hogyan továbbot. Mindent megbeszéltünk kezelési lehetőségeket, csodabogyókat, mellékhatásokat, hosszú-rövidtávú következményeket, esélyeket. Hihetetlen, hogy hogy tud kevés százalékból sokat csinálni, és grafikonja is van! Bízom az orvosaimban a terápiában és magamban.
(Meg kell említenem, hogy ebben az intézetben az összes orvos jóképű! Hihetetlen, de az! Mondanom sem kell, hogy mindannyian boldog házasságban élnek, és folyton csak azt kérik a betegektől, hogy „derékig vetkőzzenek le” :)  A rákos nőknek szerintem ez a mennyország! Az idősebb nők is csak olyan szavakkal illetik az orvosaikat, mint idézem: „Ó,-mély sóhaly+kacér mosoly-ő egy Arany Ember!”:) )
Szóval a zárójelek előtt ott hagytam abba, hogy az orvosom megkérdezte, hogy mikor szeretném kezdeni a terápiát, én meg rávágtam, hogy minél hamarabb. Erre azt mondta, hogy rendben, akkor holnap kezdjük. Ez nagyon hirtelen jött, nem gondoltam, hogy a miharabb, az a „holnap” lesz. De nem akartam variálni, gondoltam így hamarabb is lesz vége.
Persze megijedtem, mert egyedül mentem Pestre, senki nem volt velem, és atya ég egyedül kell elmennem az 1. kezelésre! Olyan gondolataim voltak, hogy bakker mi lesz ha rosszul leszek, mi lesz ha sírnom kell és nem lesz velem senki. Hát persze kétségbeesésemben Petihez csengettem be, hogy adjon egy pohár whiskey-t... Na attól aztán elkezdtem bőgni, először ebben a rákos történetben. Rendes volt, már korábban is szólt, hogy számíthatok rá, jó is, mert ő lakik a legközelebb az onkológiához, úgyhogy csak egy telefon és jön. Hát, így mentem el másnap az 1. kemo-ra: egyik kezemben az infúzió, másikban a telefon, hátha Petit hívni kell... Na, és így ismerem Gáspár Évikét. A nővérek Gyöngye, könyvet kéne írni róla, kiraknám a polcomra a nagy dívák mellé. A kemóról annyit, egy kényelmes fotelben lehet ülni, akár tévézni is lehet közben. Összesen hat kemó van előírva: hullámzó, hol jobb hol rosszabb, hol 2 nap alatt jól vagyok, hol 4 napba is beletelik. A mellékhatások skálája nagyon színes: van, hogy fáj mindenem, hol ráz a hideg, hol megfagyok, és gyakran vérzik az orrom. Volt hogy lepedékes volt a nyelvem, újabban meg száraz a szám mint a sivatag, ég a torkom, alig bírok nyelni és sebek lettek a számban és van, hogy hánynom kell ha fogat mosok. Már Jamie Oliveres főzőműsort sem nézek, mert sajnos undorodom tőle. A bőröm nagyon száraz, néha még a szemhéjam is hámlik, folyamatosan krémezni kell. Gyakran vagyok dekoncentrált, és szerintem a kemó az agysejteket is pusztíthatja, mert a kezelés után alapvető szavak nem jutnak eszembe. Kihullott a szempillám, a hajam nagy része is, mostanra fáj a jobb karom, mert csak azt tudják szúrni, a hányáscsillapítótól meg nagyjából 4 napig székrekedésem van, aminek köszönhetően egy aranyérrel is gazdagabb lettem.–nagyjából ezek a mellékhatások, amik olyan 4-5 nap alatt eddig elmúltak. A 6-ból már csak 1 kemó van hátra (3 hetente adják, közben meg hetente van vérképellenőrzés), utána meg 25 sugárkezelés jön, meg még pár évig hormonkezelés.
A hajam már az 1. kemó utáni kb. 12. napban, erősen elkezdett hullani. Nem akartam megvárni, míg a kádban elém úszik egy hajkupac, úgyhogy levágtam. Hirtelen ötlet volt, így a tesómmal szerveztünk egy random mókát, az lett a neve, hogy: „Ereszd el a hajam, avagy a paróka-móka!” :D Én nyírtam, a tesóm meg fotódokumentált. Jól áll a rövid. Szép vagyok. A parókám is jól áll, -az egyik barátnőm szerint olyan vagyok benne, mint „egy milf, aki a zserbóban vadászik fiatal szexpartnerre” :-) de nem hordom túl gyakran, mert fura illata van és attól is émelygek, ráadásul nem én vagyok. Minden esetre, ha már jól vagyok aránylag, akkor picit kipingálom magam - Coco Chanel mondta, hogy „Minél rosszabbul állnak a dolgok, annál jobban kell kinézned!” - és kimozdulok, akár csak egy kutyasétáltatásra is. Nagy mókákat nem csinálok mert vigyázni kell nehogy valamit elkapjak.
Lehet, hogy megfordult a fejedben, de nem, nem vagyok sovány gebe. Sőt, a hivatalos leleteimen az áll, hogy: „Jól táplált” :D Nem fogytam, hanem híztam...
Múlt héten megcsináltuk az utolsó előtti kemót, előtte kicsit össze voltam szakadva, mert kezdett rajtam kijönni, a "mi van, ha nem gyógyulok meg"- érzés, ettől aludni sem tudtam, valahogy ránehezült a mellkasomra, olyasmi érzés volt, mintha ki akartam volna saját magam fordítani belülről. A kemó fos volt, eljutottam odáig hogy már az infúzió alatt is brutális hányingerem volt, és olyan szinten elfogott az undor, hogy elmondani nem tudom! Ki is dobtam a taccsot, ahogy Évike kiszedte a tűt. Aztán a másnap is azzal telt, hogy okádtam a semmit percre pontosan fél óránként. Aztán amilyen kemény volt az első két nap, a 3. meglepően jó volt. Már nem jött ki a hányáscsillapító, és ettem, ittam. Mondanom sem kell, hogy sokat gondoltam arra, h nem vagyok egyedül. A kemóra kivételesen kísérőm is lett -mert amúgy egyedül szoktam menni, én akartam így, nem vagyok ám elhanyagolva- a tesóm, és nagyon hálás vagyok magamnak, hogy erőt vettem és megkértem őt, hogy jöjjön el velem, ráadásul felszabadító érzés is volt, mert amúgy tudni kell rólam, hogy nehezen kérek. De azt hiszem ezek után gyakorolni fogom. 

 

Friss hírek

Együtt könnyebb!

Együtt könnyebb!

Várunk támogató közösségünkbe a Facebookon, ha:     …elakadtál, és nem tudod, hogyan tovább ...bátorítást, biztatást szeretnél …támogatást szeretnél ahhoz, hogy elhidd, mellrák után is van élet ...fontos vagy magadnak, mert Te fontos vagy nekünk …hiteles forrásból... Részletek

Lánchidi séta a mellrák és a prosztatará…

Lánchidi séta a mellrák és a prosztatarák ellen 2017. október 1.

Összefogás a mellrák ellen (rózsaszín Lánchíd)   "Mire várunk még mindig?"Közösen kampányol az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a MentsManust! – Movember Magyarország. Sétálj velünk együtt át a kivilágított Lánchídon, amely... Részletek

Együtt könnyebb - fotókiállítás a mellrá…

Együtt könnyebb - fotókiállítás a mellrák korai felismeréséért

Sok szeretettel várunk mindenkit 2017.szeptember 26-án, 17.00 órakor a Herman Ottó múzeumban (Miskolc, Görgey A.u .28.) "Együtt könnyebb" című fotókiállításunk megnyitóján!  A képeken gyógyult betegek láthatók majd az MVLC Miskolci Vizilabda... Részletek

További információk

Kapcsolat

Köszönjük, hogy megtiszteled oldalunkat, reméljük, megtalálod kérdéseidre a vála...

Részletek

Kik vagyunk?

Röviden válaszolva: ÉRINTETTEK. Hosszan válaszolva: KETTŐS KÜLDETÉST FELVÁLLALÓ...

Részletek

Facebook

Ha kérdésed van, vagy ha szeretnél sorstársak között lenni, vagy egyszerűen csak...

Részletek

Partnerek-Támogatók

Hálás köszönet minden kedves partnerünknek a támogatásért! Barát Papír Kft / htt...

Részletek

Blogok, történetek

Igyekeztünk összegyűjteni a blogokat ebben a témában, amik segíthetnek, ha éppen...

Részletek

Könyv és filmajánló

Szeretettel ajánljuk alábbi könyveket, filmeket - nekünk segítettek! Könyvek: Al...

Részletek

Hozzátartozók mondták

Mellrák férfi (férj, élettárs) szemmel A rák, nem csak a beteg, hanem a férj, él...

Részletek

Mellrák után is van ÉLET - bakancslista

Kucsora Mónika - 27 évesen diagnosztizálták mellrákkal "Nyirokcsomók eltávolítás...

Részletek

Utolsó kemó

Leírhatatlan érzés :-) Mi - a Mellrákinfó önkéntesei - is végigcsináltuk a csepp...

Részletek

Támogatás

A Mellrákinfó Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy minél több nőnek segíthe...

Részletek

Média megjelenések

Média megjelenések RTL Klub Híradó / Mellrák a férfiaknál - riport Láda Lajossal...

Részletek

Sportolói kedvezménykártya igénylése

Sportolni sosem késő elkezdeni, most egyenesen kötelező! Főleg, ha ilyen lehetős...

Részletek